Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

az árvái, a szépasszony férje és egy szakállas zenész. Römiznek minden este és mindig csak ott, az árváinál. Vacsora végeztével megszólal a telefon, a morva zenész hív elsőnek, a szépasszony férje: •— Nem zavarok? Másodszor a szakállas zenész hív: — Jöhetek? A morva zenész bort hoz magával egy hosszúkás pohárban, és kevéske kávét, amit az est közepén alázatos mozdulatokkal megfőz magának a konyhában. — önkiszolgálás — mondja szárazon a szakállas —, mindenki magának — és gúnyos képpel megkeveri a kártyát. Az árvái felesége egy ideig járt-kelt körülöttük, mosolygott, kínálgatott, kibicelt is, aztán megunta az esték állandó és fáradhatatlan vendégeit. Mostanában már elmegy otthonról, ha megjönnek. A ház első gyermekének szabadulni akarása legalább olyan makacs, mint a kártyások játékszenvedélye. Míg le nem töri az álom, estéről estére ismétlődik az idill és az egyenlőtlen küzdelem: — Dösd el a lábam ... — Várjál! — Dösd el, táncolok. — Várjál! — Dösd el. — Hallgass! A gyermek megszeppen az indulatos hangtól, elmázolja szemében a könnyeket, majd újra kezdi: — Dösd el a lábam ... A kártyázás vége az éjszakába nyúlik. Álmosan pislognak egymásra, restek már az eredményt összeszámolni is. Lomhán az erkélyre ballagnak egymás után, belebámulnak a négyszögletű háztömbudvarba, majd az eget nézik ásítozva, meg a még világító ablakokat. Jobbra a bíró világít fáradhatatlanul, tanulmányoz valamit. A lány is fenn van még, éppen velük szemben világít; a széles, nagy ablak mögül pirosló félhomály támaszkodik a sötétre. 586