Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

felett fenyő suhog a fallal védett kiskertben. Az alsó út vízmosta meder, túloldalán ismét dombra kaptatnak a házak. Itt laknak a muzsikus cigányok. A házikók sarka egymásba fogózik, félnek, összebújnak, vacognak, mint mulatságról hazaverődő gazdáik. Ezt is látni a Gallai-háž ablakából. Ez a közeli szomszédság. A távoli pedig a mezőség, a termő sík, s azon túl a Vihorlát kéksége. — Két lányuk van — ismételtem. — Ismeri őket? A nagyobbikat, Nellit? — Látásból. Ellépett a gép törzsétől, és leheveredett a szárny vetette árnyékfoltba. Most olyan volt a hangja, mint a friss kenyeret szegő kés sercegése; jóízű és ingerlő. — Helmecen — folytatta — nagyon sok bor terem. Nem voltam én borivó, de itt megszerettem. Gyermeki tisztasággal örült saját szavainak. Akár egy bortól rózsás szőlősgazda arca; ittasan, enyhe szédülettel, zsebkendő sarkából bogozta elő jókedvét. Dicsért és lelkesedett. Aztán súlytalanná váltak a szavak. Néztem az ember arcát, szája hangtalanul mozgott. Szerettem volna figyelni, de képzeletem már saját útját járta. Ismertem jól a helmeci hegyek minden hajlatát. Sokat jártam a Kis-hegy és Nagy-hegy ösvényeit. Gyermekes csínytevésünk birtokba vett minden borházat, birtokba vette a vízmosta mély árkokat, szélvédte helyeket, felvertük a borzcsaládok rejtekét, gránáttal űztük lyukaikból a rókákat ... Gazdag, bő termésű szőlőrengeteg ez. Jó bor terem itt; a színe arany, az íze vagy kedvet csinál, vagy halálra szomorítja az embert. Aki húzódik tőle, annak is csak az első pohárral nehéz barátkozni, a többit már innia kell. A szőlőhegy öltöző menyasszony, s öltözéke érett korában, ősszel a legszebb. Gazdag szépség, ingerlő szépség. ízek, színek, zamatok karneválja... A hegyoldal púpjain ott gubbasztanak a pásztorok, hercegek. Rozsdás csövű, sörétes puskájukat a lábuk előtt pihentetik, fejükön esőűző, hegyes tetejű kalap, és szájukban a szúnyogűző pipa vagy sodort cigaretta. Messze ülnek egymástól a pásztorok; vigyázzák, 45