Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

fák vannak, ég van és a repülő nevetése ... Fölényes nevetése. Nyugtalan békesség ... Érzékenységemnek egy szikra is elég. Fölényt érzek a pilóta nevetésében. Fejemet elfutja a vér. Képzeletem verekedő emberek hánykolódó alakját vetíti elém; verjük, tépjük egymást. Szépen kezdődött a mulatság. Ittunk, táncoltunk, minden tánc után korsóból öntjük a bort. Kínálok boldog-boldogtalant, ismerőst, jó barátot, idegent... Sose halunk meg, rikoltják. Csitt, csitt! Felmegyünk az égbe! A zene tust húz, figyelmeztet, új tánc kezdődik. Tangó ütemére csoszognak a lábak. Zsongásba fúl a kurjongatás. — Piszkosok! Táncba kértek egy lányt, de nem adták. A terem vége oldalra billen, dulakodás kezdődik. Egy falka legény kiszakad az ajtón. Visszatódulnak. Ruhájukat igazgatják, fenyegetőznek, és fenékig hajtják poharukat. A zene ismét táncba hív. Idegennek nem adnak lányt. A prímás előtt egy magas szőke legény hadonászik. — Máriaa ... Máriaa — énekli. Elmuzsikálják. — Még egyszer — parancsolja. — Ez a legszebb, ma este csak ezt szabad húzni. Valaki hátulról megüti. Ráesik egy asztalra, csörömpölve töri maga alá a poharakat. — Kurvák — ordítja —, kurva magyarok. — Társai köréje gyűlnek, csitítják. Ital, tenger bor fűti az indulatokat. Itt most ez a legnagyobb sértés. A szőkének vérzik a szája, sír. A bosszú szomja már sápasztja az arcokat. A táncot abbahagyták. Aki fél, az ajtó felé húzódik; cihelődő, szitkozódó gomolyag a bálterem. Gyűlölettel kiáltott szavak ronggyá hasogatják az előbbi órák jó hangulatát. Tótok!... Magyarok!... Minden szó sértő. Semmi sem marad válasz nélkül. Három idegent űzünk a város sötét utcáin. Szitkozódnak és futnak. Mi tíznél is többen vagyunk. Beszorulnak az alvég egyik udvarába, a szőkét földre verik. Társai elmenekültek. Már csak a föld védi arcát. Rúgják, ütik, amíg mozdulni bír. 37