Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

takarva morzsolódott egymáshoz a két szó. Nem szerették Róza látogatásait. Ha emberek közé ült, egyfolytában panaszkodott, sóhajtozott és sírt. Szaggatott, reszketős mondatait gyakran félbeszakították: rászóltak, leintették. Ilyenkor esdeklő pillantással körülnézett a jelenlevőkön, és szemlesütve elhallgatott. Nem vártam meg, míg a feljáróhoz ér, elébe mentem. — Bátyád, ßerki Sándor, a Kőműves Kelemen vívódik a halállal — sírta köszönés nélkül. — ö küldött, várja, hogy menj el hozzá. Hangja erőtlen volt, mint a messziről jött ember köszönése. Meglepődve rábámultam. Az öregasszony ritka szemű nagy kendőjét homlokáig az arcára húzta. Mióta fél szeme meggyengült, így szokta. Ha emberközelben van, önkéntelen mozdulattal rossz szemére kapja a kendőt. Takarná magát. Bőrének színe ilyenkor a kendőhöz feketül, eggyé olvad azzal. Közelebb léptem hozzá, s a kendő szálain át kutatva kerestem a szemét. Egy pillanatig úgy éreztem, jó lenne magamhoz ölelni ezt a rémült öregasszonyt. Harang kondult váratlanul, hangja nehéz tárgyként közénk zuhant. — Templomba harangoznak, vasárnap van —• mondta magyarázón, s leeresztette arcáról a kendőt. Szél sepert hosszú, fekete szoknyájába. Az öregasszony lélegzetéből ital bűze érződött. Ingerülten hátráltam egy lépést. — Várja, hogy menj el hozzá — ismételte. — Hirtelen halála lesz ... Bűnösök halnak így. Köszönés nélkül fordul ki a kapun, s bizonytalan lépésekkel elindul az utcán. A friss hóban nincs még egyetlen nyom sem. Ö az első, aki ösvényt tapos. Nehézkes minden mozdulata. Két esztendeje már az „öregházban" lakik. Megtudta vagy megérezte a veszélyt? Hazajött. Mióta elvitték, így van. Kiszámíthatatlan időközökben megjelenik. Visszajár, mint a kivert madár. Vagy úgy, hogy engedik; vagy úgy, hogy szökik. Ilyenkor rendszertelen összevisszaságban napokig a rokonokat láto358