Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

2 Az elmúlt fél esztendőben három fekete szegélyű levelet hozott a posta, temetésre hívókat. A széles rokonság idősebbjeit harmadolja a halál. Az életből menők már sorrá sötétednek: vonuló darvakként vesznek el az ég alján. Nem mentem egyik temetésre sem. Képtelen voltam rá. Az öregek halálhírét nem akartam tudomásul venni. Hinni sem. Tegnap is kaptam egy szomorú levelet... „Bátyád, Berki Sándor rosszul van" — írták. Megborzongott bennem az idő, s egyszerre öreg arcok jöttek elém, élők és holtak. Apai nagyapám korán halt. Hordás idején élettel rakott szekér temette maga alá. Nem ismertem. Nem maradt róla fénykép sem. Hallásból csak annyit tudok róla, hogy egyformán szerette a munkát és a bort. Apai dédnagyanyám még élt, amikor az első elemit kezdtem. Kilencvenkét éves volt, és hajnalonként a tornácnak dőlve várta a napfelkeltét. Ha sokáig néztem mozdulatlanságát, az volt az érzésem, hogy ruhástul rászáradt a fagerendára. így emlékszem rá: földbe merülő fekete madár. Apai nagyanyám is majd kilencven évet élt. Szótlansága és konoksága maradt meg bennem. Meg haragos kitörései. Nagy család közepén állva perelt a világgal. Egyházi és világi hatalom mindenkor ellensége volt. Míg ereje bírta, dacolt: így védte fogyatkozó igazát. Hajnalban és szürkületkor három tehenet fejt, majd kannákba osztva zsidó családok küszöbéig vitte a tejet, öszi-téli estéken a ládafőre könyökölve nézte néma-szótalan borozó fiait. Ha erre a képre gondolok, az örökkévalóság emberekkel népes csendje idéződik elém. Meg az élet kegyetlen sodrása, 356