Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

néhányat, majd csodálkozva megállt. Most mindenki őt nézte. Ábrázata inkább kedves, érdekes volt, mint szép: finom színek kontrasztja. Bőre fehéren világított. Arcán apró szeplők sok-sok pontja, szeme fekete, haja a vörösség határán homokszínű. Termete hegyi pásztorlányoké. Ha mozdult, végigjátszottak lábán az izmok. Határozottnak, erősnek látszott és mégis könnyűnek. S mi néztük, mint erdőszéli jelenést. Mert olyan volt, meseszerű és mégis igazi. Képzeletemben mindig lakott egy, a hegyek sűrűjéből jött lány. Lehet, hogy a mesékből maradt ott. Lehet, hogy vágyak szülték. Az álmodott pásztorlányt Kazahsztánban értem utol. Az Alma-Atát övező hegylánc lábánál találkoztam vele. Csak egy pillanatra, míg elment mellettem, hegynek indult felfelé. Könnyedén, mintha fény kúszott volna a meredeken. Néhányan utána is eredtek. Hasztalan igyekezet volt. Széllel volt barátságban a lány, kövekkel meg a hegyorommal. Itt áll most köztünk. De az idő minden nappal távolabb visz bennünket előző élményeinktől: ifjú képzeleteinktől és vágyainktól. Ennek a lánynak nem pásztorfiú az álma. Azért jött ide is. Ez nem a hegyek világa. A csillagok itt az emberek. Azok keresik egymást. — Ki iszik velem? — kérdezi halkan a szépasszony. — Barátságra... A lámpa alatt áll. Bőrén csurog lefelé a fény. Majdhogy meztelen. Sajnálom, hogy ezt a mozdulatot nem lehet szoborra merevíteni. De nem kőből, hanem az emberi test melegét és izgalmát őrző örökéletű anyagból. A szerkesztő oszloptermete mozdul el a sarokból. Jobb karjukat egybefonják, úgy ürítenek poharat. Egy hajtásra, fenékig. Először a szerkesztő csókolta meg az aszszonyt. Félénken, tapintattal, Dana viszonozta. Játékosan. Mintha csak gyereknek mondaná: „csumzi". Éreztem, hogy a nagydarab embertörzs megrázódik. Ösztönös mozdulattal magához törte az asszonyt és csókolta. Az asszony egy pillantásnyi ideig ellenállt. Reszketve 345