Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

— Golyvás — csúszott ki a kormányos száján. Előbb csak habogott, némán. A meglepetéstől nem jött szájára szó. —... aranyat merek. — Leguggolt, és magyarázatként szitájával a vízbe kevert. Ezt a mozdulatot többször is megismételte. — Aranyat... láthatják. Pap is megáldotta a szerszámot. Megmártottam szentelt vízben is — hadarta összevissza. A katonák kérdően néztek a kormányosra. — Bolond vagy megbolondult... — Erre vezetett az aranyér — hadarta a golyvás. — Ez a sok víz kimossa, megmutatja... Most legalább nem látja senki, honnan jön ... Láttam is aranyszemeket, de nem volt nálam a bőrzacskó. Addig kell csinálni, míg jön a víz... Hozza magával a sok drágaságot, ha megfordul, már késő ... Miből lesz pénz? Semmi se maradt... Ha elvitte, adja is vissza... A farakást, amelyen állt, már szedte lába alól a víz. — Mióta csinálja? — kérdezte a járási, és megfogta kezében a szitát. — Öröktől fogva... Ez a titka. Nagy szerencsét csak így lehet találni. Kalimpált, tiltakozott, mikor beemeltük a csónakba. Arca elkékült, szája széle belefeketedett az erőlködésbe. — Az Isten nem engedheti... nem engedi... Ahogy a katona visszaadta aranymerő szitáját, megnyugodott. Kihajolt a csónak káváján, és tovább merte a vizet. Időnként fölnézett, s úgy tűnt, hogy mosolyog. — Erre ... erre vezet a boldogság útja — lihegte, és körbe mutatott a nagy vízen. Mielőtt kifordulunk a faluból, két kutyát meg egy csapat tyúkot veszünk föl a csónakba. — Elférnek — villan rám a kormányos szeme. Az állatok kezesek, éhesek, meghunyászkodva lapulnak a ladik fenekén, örülnek az ember közelségének. Helikopter köröz fölénk. Alacsonyra ereszkedik. Szélmalomnyi lapátja alatt borzong a víz. Ajtónyílásából egy ka297