Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

Egy barna férfi azt újságolja a kapuban, hogy ez a futkosó lány az építésvezetővel minden lakást felszentelt. Hallják az emberek, de nem szólnak. Szemükkel a lányt keresik. A második emeletre egy szőke nőt költöztetnek. Lánynak nézem. Nagy udvarral jött, négy férfi is fogja a holmiját. Nem tudni, ebben a zsibongásban ki a barátja, kollégája, testvére vagy rokona. A lány alig nyúl valamihez, csak jár le és fel, rendelkezik. Ha fölfelé indul, a férfifejek utána csavarodnak, ö ezt nem láthatja, de érzi, mert a lépcsőfordulókon megáll, kihajol, termetét derékig megmutatja. Mindez csak szoknyalibbenésnyi ideig tart, amíg a tekintetek összeérnek, aztán sietünk tovább. Fölcipelünk egy csomó könyvet, beleizzadunk. Vigasztalásul itallal kínálom a segítőket. Dáridóra való bort hordtam össze. Nagy örömöt akartunk ülni, de nem ment. Az árvíz képei belém ragadtak, s a magam öröme elázott, mint a föld pora. Estére ismét az áradáshoz kényszerültem. A kép ugyanaz: vizek tengere, zuhogó morajlás, életet menekítő motorok robaja földön és égen, gátakat emelő sok ezer kéz — kezek, kezek mindenütt. A komáromi „Dunatáj" írja június 24-én: „Az árhullám Komárom felé közeledik!" Ugyanazon az oldalon: „Mocs és Pat tragédiája!" „Hívunk mindenkit!" Június 25-ről: „Tizennyolc méteres mélység!" A szánalom már egyféle megosztása a bajnak. De ez több volt annál, segítés volt. Nem egy árvízi hajós volt, hanem nagyon sok. A csicsói gátszakadást követő hatodik napon ott álltam a nagymegyer—bogyai vasúti töltés hídján. Alattam megállíthatatlan vízáradat. Kétezer méterrel arrább már a síneken csapott át a víz. Három bogyai ember a tiltás ellenére is megpróbált visszajutni a faluba. Kettő halálsápadtan visszafordult. A sínek fölött már vállukig ért a 286