Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

ez az öröm volt az álmok legszebbike. Mondhat ki mit akar, az ember képtelen átlépni önmagán. Nyomorból kapaszkodtam felfelé, s az örömnek bármilyen formája is valami ősi kínt enyhített bennem. Kárpótolva éreztem magam anyám és félállat elődeim életéért. De hát minek ez? Hagyjuk. Egyetlen pillanatot sem szabad öröknek hinni. Ennyit mondott utoljára. Vártam, hogy találkozunk még, s elmondja csalódásának legnehezebb pillanatait. Kétségbeesett háborgását, menekülését a halálba, öntudatlan vergődését, az élet őrjítő magányosságát. Nem került rá sor. A repülő érezhetően kerülte ezt a témát. Inkább mesét szőtt az emlékekből, mert a mese nem fáj, a mese nem hal meg. Ketten szerettük a Gallai lányt. Lehet, hogy megérezte ezt, és emiatt zárkózott el. Féltette tőlem Nellit, még így, messziről is féltette. Félt, hogy az emlékek melengette szavak a vérembe szűrődnek, s osztoznia kell majd velem. Sajnálom, hogy eltitkoltam előtte érzéseimet. Alakoskodva mosolyogtam rá, valójában gonosz voltam hozzá. Lestem a szavait, de csak azért, hogy részese lehessek legbensőbb mozdulatainak, ö szerettette meg velem a Gallai lányt. Vannak búcsúzások, amelyek egyenlők a halállal. így voltam én is ezzel az emberrel. Jött, és elment. Nincs többé, meghalt. Csak a helye maradt bennem, arcának mélyülő ráncai, fáradt mosolya és keserű szavainak mardosása... Most gyászolnom kellene, gyászolni egy szép szerelmet, gyászolni a meséből jött ember kettétört életét. Képtelen vagyok rá. Egyre csak magamra gondolok és Nellire. Azzal vigasztalom magam, hogy a szerelemhez nem illik a fekete szín. Lehet-e élni mások sorsát? Szeretnék együtt lenni Nellivel. Kettesben. Olykor sikerül, de a zavartalannak hitt pillanatokon is átüt a másik férfi keserű önmardosása. Emlékével van jelen. Egy arcra vágyom, mégis kettő tűnik elém. A Gallai lány mosolyog, elégedett. Ártatlan és egyben kegyetlen mosoly ez. A férfi tekintete messziről követ bennünket, hangja távolról, suttogva ér hozzánk: „Rábukkantam egy ördögi ábrázatra. 248