Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

8 Eleinte bűntudatot éreztem ezzel az ősz hajú férfival szemben. Később rá kellett jönnöm, hogy ez merő alakoskodás. Hazugság. Irigylem csalódását, vergődését. Irigylem tőle Nellit. Néhányszor elhatároztam, hogy bevallom neki: én is szeretem a Gallai lányt. Számomra csalódás volt ez a felismerés. Kívántam, jogot formáltam hozzá. Nelli az enyém is, vigasztaltam magam gonoszul, IIa akarnám, az enyém is lehetne. Talán ábránd volt mindez, nekem mégis valóság. Naiv képzelgés és keserű valóság egyszerre. Követelőzően, észrevétlen mart belém a szerelem. Szerettem a Gallai lány életét, megszerettem távoli szépségét. Alakját, mozgását képzeletemmel erőszakoltam magamhoz. Olykor már mosolyogtam a repülő naiv meséin, de a következő pillanatban irigyeltem tisztaságát, hiszékenységét. Irigyeltem egész életét, valahogy kimondhatatlanul is éreztem, hogy ennek a mesebeli naivságnak köszönheti a Gallai lány szerelmét is: a jót, a rosszat egyaránt, a szerelem vadságát, a bukást, a megaláztatást... Csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy ezt elmondhassam neki. Mire nekibátorodtam volna, elment. Eltűnt mellőlem. A sárga fedelű kis gépet felszívta a magasság. Egy ideig föld és ég között táncolt még, aztán szertefoszlott. Nem maradt utána más, csak a levegő, az ég kékje és az elérhetetlen magasság. Utoljára a víz partján találkoztam a repülővel. Félrehúzódott az emberektől, kezét-lábát a homokba fúrta, és a szeme sarkából a híd karján virtuskodó kölyökfalkát figyelte. Arca olykor idegesen megrándult, mintha izgatta volna a vízbe ugrálok vakmerősége. Nem félnek. Ugyanúgy hívo245