Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

vezethető vissza a parasztcsaládok múltja, az iparosoké, a zselléreké is. Ősrégi a nincstelenek földéhsége is, tengernyi grófi birtok fekszik a hó alatt. Nem nyúlnak hozzá, nem osztanak földet. A tanyák béresházai fagyott tetvekként tapadnak a földhöz. Lázas szemű szónokok húsz évig szították a reményt: eljön a forradalom, lesz föld, lesz föld... Mi történt? Hiába lett volna a háború? Mi lett a forradalommal? Az ígéretekkel? A béres továbbra is béres marad? A születés most nagyobb bűn, mint megszámlálhatatlan ember állatsorsa? A várakozás és a remény rárohad a földre. A remény döbbenet lesz, kétely, hitetlenség. Többször is dobolják: „... aki akar, önként mehet..." Más világba, más földre, ott földet is adnak ... Senki sem jelentkezik. Végzéseket kézbesítenek. Kijelölik azokat, akiknek el kell menniük. A döntések ellen nincs apelláta, azaz mégis ... Pénzen, sok pénzen meg lehet váltani a sorsot, a hosszú, nagy papíron áthúznak egy nevet, kettőt... sokat. Amennyit áthúznak, annyit hozzáírnak. Akinek nincs pénze, támaszthatja hajnaltól hajnalig a falat. Várhat. Várjon. Emelgesse a kalapját, hajlongjon, isten kegyelméből hátha megkönyörül rajta valaki. Engem rakodómunkásnak rendeltek ide. Hét órára megtörténik az elosztás. Négyünket sorolnak egy teherautóhoz. Naponta egy családot rakunk vagonba. Répási Jánoson kezdjük. A bizottság tegnap leltárba vette a vagyonát. Nyolc hold földje, szőlője, két ökre, három tehene ... Ha mindenét elviszi, akkor is kevés. A föld itt marad. Tavasszal ki fogja szántani? Három nagy fia van Répási Jánosnak, együtt túrták vele a földet. A múlt héten egy család már a helyükre települt Magyarországról, s azóta a nyári konyhában lakik. Nyugdíjas tanító házaspár, öregek. Hívták őket egykori hazájukba. Jöttek szíves örömest. Azt persze nem tudták, hogy végig kell nézniük ezt a drámát. Szégyellik magukat, valósággal bújnak a háziak elől. Nem mutatkoznak, csak reggel és este. A gazda nem nyúl semmihez. A feljáró lépcsőjén ülve 239