Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

zem a szagát, ahogy elmegy mellettem. Körülállják a ruháskosarat, és kérdőn néznek rám: a három félmeztelen gyerek is, az anyjuk is várja, mit mondok. • A három pár láb nyoma bevezet a szobába, egy leánytest szélességében nyitva maradt az ajtó. A meztelen talpnyomok végén három, deszkából ácsolt fekhelyet látok, mintha kecskelábakat szögeztek volna össze. Pokróccal letakart három kis ravatal. Börtönben hálnak ilyeneken a kemény csontú rabok. Az asszony megkönnyebbül. Még nem szól, de gyorsabbak, biztosabbak lettek a mozdulatai. Letörli az asztalt, és kínálás nélkül egy kancsó tejet tesz elém. Szorongva számolok magamban: három nyomorult fekhely, egy asztal, egy szék. Csillogó gyerekszempárok merednek rám, lesik, mit teszek. A homokkal felhintett földet nézem. Ilyen a bőrük is; formás combjuk barnán világlik elő a fehér ing alól. Éhesen nyeldesek, de nem nyúlok a kancsóhoz. Félek, hogy elmozdul előlem ez a kenyérszagú kép, s a gyerekek visszariadnak a szobába. — A kocsmába ment — mondja sokára az asszony. Az udvar elhagyott gólyafészek, puszta és mozdulatlan. Kerítése, kapuja nincs. Az utcáról széles ösvény vezet a kert felé. Az asszony nem kísér ki, kötényét gyűrve az ajtóban áll, és figyel, hogy az utcán merre veszem utamat. Pallai megütközve fogad. A földet nézve barátságtalanul kezet nyújt, és bevezet egy sötét helyiségbe. — Ötödik napja várok — kezdem zavartan. — Berezelt? — kérdi mosolyogva a sarokból egy széles arcú fiú. Zavaromban cigaretta után kutatok a zsebemben. Itt van a kocsis is, a nagy bajuszú, aki cigarettával gyógyítja köhögését. Üveget nyújt felém a széles arcú. —- Ettől megnyugszik —- mondja, és megint mosolyog. Pallai az ajtó mellett áll, és engem figyel. Falnak tántorodom a pálinkától. — Tengeri, abból csak ilyen van — hallom, de nem tudom, ki mondja ezt. — Nem kapunk több cigarettát — hallom Pallai hangját. Könnyeimen át nézem az alacsony mennyezetű helyiséget és 194