Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

sem biztat. Mozdulatai gépiesen ismétlődnek, arcvonásai, tekintete mindig egyformán rideg és kimért. Messze van tőlem, mint az emberek becsülése. Keveset tarthat rólam, a rossz emberek közé sorol, a zsiványok, csalók és betörők társaságába. Elromlik a képzelet festette kis öröm is. Észrevétlen külön kategória leszek. Naponta ismerkedem sose látott emberekkel. „Szakmabeliek." Föld alatti férgek, milliókat cipelő napszámosok. Kis örömök és mindent kockáztató pillanatok társulnak egymás mellé. Vannak helyzetek, amikor egy vigyázatlan mozdulat megpecsételheti a sorsom, de nem félemlít. Elismerést nem kapok senkitől, jutalmam Pallai fejbólintása és a pénz. Egy reggel hiába várom az ébresztőt. A bankház sarkához mégis elmegyek. Meglepetésemre a lány sem várja a csomagokat. Tétlenül őgyelgek az utcán. Egy ideig jólesik a nyugalmas semmittevés, felenged bennem a lappangó félelem. Másnap felöltözve várom a nagy bajuszos kocsis érkezését. Nem jön. Üzenetet, figyelmeztetést sem kapok senkitől. Tanácstalan és tájékozatlan vagyok. Az eseménytelenség már rémít. Két napra nagyanyámhoz költözöm, de ott sincs nyugtom ... Elgyalogolok K.-ba, Pallaihoz. Hiányzik az elfoglaltság. Még ha veszélyes is, tenni kell valamit, tartozni valakihez, akár megvetett és üldözött emberekhez is. Társaságukkal nem dicsekszem senkinek, csak magamnak vallom be, hogy Pallai jót tesz velem, szükségem van rá. Legalább megbízatásokat, „munkát" ad. A ház ajtaja zárva. Csak harmadszori kopogtatásra húzzák el a függönyt. Megnéznek, aztán beengednek. Egy élénk szemű asszony fogad. — A gazda? — kérdem tétován. Az asszony végigmér, aztán a tűzhely felé mozdul. — Miért keresi? — Hívatott — hazudom. Egy elnyűtt kosárból forgácsot markol fel, és ráérősen a tűzre szórja. — Dolga akadt — mondja félig felém fordulva. Zavarja 192