Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

2 A nap már túl jár a delelőn. Magamba merülve hazafelé bandukolok. Jó lenne csak egy percre is alámerülni valami vízben. Szárazság mindenütt. A téglavető gödör és a levezető csatorna alján sáslevelek kókadoznak. Minden, ami zöld, esetten várja a hűsítő harmatot. Július első hete van. Már több mint két hónapja nem kapott esőt a föld. Rossz esztendő. Kemény volt a tél és hosszan tartó. Ha elhúzódik a tél, április és május esős ugyan, de a nyári hónapok sorvasztóan szárazak. Tikkasztó vasárnap délelőttökön hiába fohászkodnak esőért Bodrogköz valamennyi templomában. Borútlanul kék marad az ég. Legfeljebb soványka hajnali harmattal fizet a hivők imádságáért. Nyakamat és vállamat perzseli a hőség. Alig látható félkörű árny gyűrűz a lábam alatt. Bátortalanul előrelibben, aztán meredten kúszik tovább a föld porán. Hova tegyem ezt az idegen embert? Mit kezdjek vele? Vallatóra fogom az emlékezetem. Valami rémlik. Láttam volna már? Az emlékezet hisz. Feltámasztja az éveket, mielőtt még a tudat emlékeznék. Arcok, mosolyok, tekintetek villannak elém. Sárguló pergamen lapjára peregnek az emlékezet zsugori morzsái. Évek, helyzetek, szilaj duhajkodások társaságait rostálom ... Valami rémlik. A hit hosszú életű, tovább él, mint az emlékezés. Akkor is él, amikor a tudat már felejtve kétkedni kezd. Nézem a katonaéveket. Gyakorlatok, kaszárnya... Ott sincs. Sűrű szita szálain törik meg a világ képe. Akárhány alakot idézek magam elé, elmosódnak körvonalai. Sorra járom az ismerősöket. Faggatom őket a repülő ki2 77