Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

kezünkön meg lehet számolni szókincsünket. Az őrmester is egyre csak ugyanazokat a kérdéseket teszi fel. Rákényszerítettük a körben forgásra. A szél seperte, senki embernek is van kényszerítő ereje. A rendőr jegyzőkönyvet ír rólunk, és továbbítja. Elolvassa a városi főrendőr. Az is továbbküldi, a járásra, a kerületre ... Minden feljebbvalónak tudnia kell, hogy 1947. május 28-án Choceňban, az állomás előcsarnokában ... Ha szerencsénk van, még a miniszter is kénytelen elolvasni a nevünket. Aztán: ad acta. Ránk zárják az irattartó vastag fedelét. Utunkra engednek anélkül, hogy a csomagjainkat is megnézték volna. Visszautazunk Prágába. A vonaton leplezetlenül árulunk: — Vegyenek cigarettát! — Válogatnak, beletúrnak. Most látom, hogy a sok törődéstől a cigarettavégekből kihullott a dohány. Negyedik napja vagyunk úton. Az indulás nagy reményei semmivé váltak. A meggazdagodás hamisan festett képe szertefoszlott. — Vegyenek cigarettát! Ismét Prága utcáit járjuk. Harmadik napja nem ettem. Szédülök. Ha az utca sarkán áruigatok, úgy érzem, a járókelők tekintete a fejemen motoz. Képzelgés. Kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy velem törődjenek. Idegenség. A Vencel tér sarkán német hadifoglyok takarítják a romokat, tíz cigarettáért adnak egy falat kenyeret. Koldustól veszem el a botot. — Vegyenek cigarettát! Házalunk, kínálgatunk. Egyetlen gondunk, hogy öszszekunyeráljuk a hazautazáshoz szükséges pénzt. Ez már a koldulásnál is alábbvaló. Kabátunk alá rejtjük a vendéglői ételmaradékot. A zenész piszkos kézzel belemarkol egy félbehagyott tál mártásába. Már ismernek a pályaudvari rendőrök. A pincérek, ha idejében észrevesznek, kitessékelnek. Forgácsnak reszket a szája széle. Ideges. Beszéde már 9 129