Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

került. Jó érzés ez, és mégis kevés. Hirtelen támadt félöröm. Birtokolni akartam Erzsit... Itt van, de csak a védtelensége és gyámoltalansága lehet az enyém. Ki vagyunk szolgáltatva az emberek és az idő kénye-kedvének. Sorsunk e pillanatban hajszálra egyezik. Mégis ő a tehetetlenebb, a csapzottabb, a védtelenebb madár. A védtelenség összezsugorítja az embereket. Egymáshoz nyomorodnak. Oszlott az éjszaka. A lány mozdulatlanul még mindig az ölemben feküdt. Aludt. Kissé jobbra dombok púposodtak, kilométernyire előttünk ismeretlen faluszél törte meg a lapos fehérséget. Dermedten feltápászkodtunk, a lány egész testében reszketett. Hideg rázta. Máskor almapiros arca ijesztően sápadt volt. Kitörtük egy kertvégi góré kerítését, és felcaplattunk az udvarra. Az ablakok még sötétek voltak, vakon várták a téli pirkadást. Tanácstalanul álltunk egy ideig, aztán benyitottunk a csűrbe. Az űzött állat félelmével búvóhely után tapogattam. Nyílást tágítottam a lazán rakott szénába, és belefeküdtünk. Kabátomba takarva melengettem a lányt. Erzsi fehér arca kísértetiesen meredt a foszló félhomályba. — Nagyon fáj a fejem, nem bírom — nyöszörögte. Erőtlen harangzúgás csapott be a deszka nyílásain. — Félek — mondta. Ernyedten feküdt a hátán, és szeme sarkából vékony erekben szivárgott a könny. — Megvirradt, harangoznak — mondtam vigasztalón. — Félek — ismételte. Láztól cserepes ajka formátlanul mozgott. Betegek imádkoznak ilyen erőlködő akarással. A repülő váratlanul fölállt a homokból, leporolta a ruháját, és mellém ült a padkára. Vártam, kérdez vagy szól majd valamit. Kissé előredőlve kutatva figyelte az arcomat. — Gyerekes mese — mondtam zavartan. Kétszer kerültem ily közel Berei Erzsihez. Az első éjszaka szerelemvárást ébresztett. Hónapokig éhes kamaszálmokban 102