Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

3 Az emlékezet szövevénye kitaposott ösvényeket őriz ... Arcokat hordunk magunkban, arcok mosódnak semmivé, majd újak tűnnek fel az előzők helyén. Mint a folyamok örök mozgása: elmegy és újra jön a víz. Ügy kezdődött ez a nyár is, mint a többi. Hármasban egy hetet a folyó partján kívántunk tölteni. Évek óta így szoktuk meg. Nevetnek és mosolyognak rajtunk. Tréfálkoznak és gúnyolódnak velünk. Mégis elmegyünk. Összesúgunk, és nincs az a hatalom, ami el tudna téríteni szándékunktól. Nekünk ez kell. Megmagyarázhatatlan belső feszültség vezetődik le bennünk ezáltal. Kérdezték mások, kérdeztük mi is önmagunktól: minek ez? Csak azt tudtuk válaszolni: nekünk ez kell. Valami pogány nyugtalanság hajt mindhármunkat a természethez. Cipeljük magunkkal a sátrat és a horgászathoz szükséges töméntelen kelléket. A mi vándorlásaink eltérnek a szokványos egy helyben sátorozástól. Mi kóborlunk. Egy napnál sehol sem bírjuk tovább. Kóborlunk. Már megfigyeltem, hogy azok a legérdekesebb pillanatok, amikor új tanyát verünk. Ahogy fellobban a tűz, őskori nyugalom telepszik az ábrázatunkra. Ilyenkor jók és készségesek vagyunk egymáshoz. Ügy érezzük, hogy a mi békességünk mindenkié. Az egyik útitárs Bencsik; alacsony, zömök ember. Gondolkodó hallgatagsága csupán látszat. Ha megfelelő hangulatban szóhoz jut, egyszerűen nem tudja befejezni. Bencsik akkurátusan okoskodó ember. Tulajdonképpen ő az oka annak, hogy egy helyen képtelenek vagyunk megülni. A másik barát Seres. Szenvedélye a jókedv és a mosolygás, ő jónak született, és ha akarna, sem tudna haragudni. 9