Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

Ebédszünetben Styevó átszaladt Drechslerékhez, és on­nan újabb híreket hozott. Azt a lányt a vőlegénye kísérte haza a moziból. Az egyik támadó kést rántott, és megfe­nyegette, hogy egy kicsit megpiszkálja, ha el nem kotró­dik. A fiúnak inába szállt a bátorsága, és megfutott. — Piszok alak! — dühöngött Novák. — Körme szakad­táig védenie kellett volna a menyasszonyát, ha csakugyan a menyasszonya. Valamennyien egyetértettünk: bizony hitvány alak lehet, hogy nem állt a sarkára. A várárok túloldalán, néhány száz lépésre a támadás színhelyétől új negyed épült a szántók tőszomszédságában, régi tanyák, béresházak mellett. Se­gítséget hozhatott volna onnan, ha már félelmében kere­ket oldott. Kiderült az is, hogy a feljelentést az ismeretlen támadók ellen nem a szégyenbe hozott és a botránytól félő lány, hanem ő tette meg. — Védi magát a ficsúr — köpött nagyot a padlóra pán Jaromír —, nehogy esetleg nyakába varrják az apasági keresetet. Fején találta a szöget: az erőszakoskodásnak következ­ményei is lehetnek. Olyan kábultan hallgattam a híreket, mintha horogütés­sel leterítettek volna. Szerencsémre abban a fejvesztett kapkodásban nem tűnt fel, milyen kutyául vagyok. Egyedül Styevó vette észre, hogy kékülök-zöldülök, mintha Málek helyett én kaptam volna pofonokat. — Mi bajod, fiú? — ragadott üstökön. — Nem rajtad verték el a port. Majd kitört belőlem, hogy néhány pofont én is megér­demelnék. Nem vagyok különb a bilincsbe vert Zolónál. Kedden hívott, hogy tartsak velük egy kis esti cserkészés­re. A városfal árkának bokrai közt, a Tetvesligetben sze­relmespárokra vadásznak. A sötétben meglesik őket, oda­kúsznak a közelükbe, és rájuk kattantják zseblámpájuk fé­nyét. Csudamód muris, ahogy szétrebbennek és megugra­nak. De az a keddi „muri" nem volt ártatlan. Ha Málek Zo­79

Next

/
Oldalképek
Tartalom