Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

— Arra, hogy megkérdjem: ők nem nyúznak titeket? Ök nem élősködnek rajtatok? Nem tudtam akkor még másként érveint. Összeolvastam már egy könyvtárra válót, kuszán és minden rendszer nélkül, szociológiai könyv is akadt a kezembe, de csak halvány fogalmam volt, hogy osztályok léteznek, és az egy osztálybelieket semmiféle faji vagy nemzeti jelleg nem különbözteti meg egymástól. Jankó mindebből még kevesebbet tudott, mint én, ő pusztán az ösztönére hallgatva fecsegett elvakultan, és oly vad hevességgel, hogy a szeme szikrázott. Gúnyosan elbiggyesztette a száját, úgy vetette oda foghegyről: — ök nem népnyúzók, hanem tisztességes kereskedők. — Az a tisztességük, hogy náluk minden drágább? — Drágább, mert jobb és finomabb, tökfeji Az ő cukruknak, lisztjüknek nincs petróleumszaga. Az ő mazsolájuk nem férges, mint a Friedmannéké. Joguk van pár fillérrel többet kérni. Az urak csak náluk veszik a kávét, a gyarmatárut. Ebben az egyben igaza volt, nem is ellenkeztem. Ezek a keresztény boltosok mintha valami titkos megegyezést kötöttek volna, megosztották maguk közt a módosabb vevőket. Stejskálhoz a cukorgyár cseh mérnökei, a vidéki földbirtokosok, vadászok és erdészek, a Haller-boltba a vasgyár németjei és — szinte tüntetésül — néhány zsidó aszszony, gazdag textilesek, divatárusok, nagybérlők feleségei, Tornyaiékhoz a város és a környék magyarjai jártak bevásárolni. — ök megférnek a bőrükben — mondta Jankó. — Beérik azzal, amijük van, amit az apjuktól örököltek. Nem markolnak tízfelé, hogy mindent fölhabzsoljanak, mint ezek a Friedmannék. Nézd csak, mi lett a kertjükből? A félig romba dőlt kovácsoltvas kerítésre, az ágyások helyére gurított hordókra, a hirtelenében emelt új raktárra mutatott. Nem volt elég tágas a régi, újat kellett építeni. Nem volt elég a stráfkocsi és a két szekér, egy szürkére festett hatalmas tehergépkocsit vettek, és annak sú48