Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

szüleikkel a háború alatt költöztek hozzánk lengyel földről, miért vágta oda mégis olyan gorombán, hogy az apám csúnyán elnáspángolt, amikor engedélye nélkül lenyírtam? Nem akarta vagy nem tudta megérteni, hogy apám világéletében egy u j fal sem nyúlt hozzám, de szóval sem fenyített soha! A többi fiú — a jómódúak — egyszer sem gorombáskodott velem. Alighanem a nevelésük tiltotta, hogy ne vágják egyenesen a szemembe: Mi dolgod köztünk, eredj a fenébel Sokszor úgy tettek, mintha ott se volnék, átnéztek rajtam, a fejem felett folytatták diákos tréfáikat, mondom, rólam nem vettek tudomást. Megtanultam, hogy félrehúzódjam, akkor se szólják közbe, ha olyan ostobaságot mondták, hogy égnek meredt minden hajam szála, mégis mindig vártam és kívántam, hogy egyszer valaki odaveti: Gyere ki délután a Nagyrétre! Talán ki se megyek, de jólesett volna, ha hívnak. Nem vártam szeretetet tőlük — talán egy kicsit irigykedtek rám, hogy első voltam az osztályban —, a közönyük bántott, elviselhetetlen volt, mint Jankó gyűlölete. Egy évvel később, amikor már nem koptattuk együtt az az iskola padját, és emberesedni kezdtünk, egyszer magam tettem szóvá előtte, mennyire oktalan az ellenszenve. Szándékosan ellenszenvet emlegettem, és nem gyűlöletet. — Nekem semmi bajom veled, Heini — védekezett. — A szüleid tisztességes emberek. Ocsmányság volna, ha bármi rosszat hinnék róluk. Erna húgod a legszebb kislány a városban. — Egyenesen felelj, és ne kertelj, Jankói Ideje, hogy az igazat megtudjam. Szeretnék úgy istenigazában a lelked mélyére nézni. A vállát vonogatta. — Nem gyűlöllek, Heini. De lásd be, minden okom megvan rá, hogy a zsidókat megvessem. Rendes munkához nem nyúlnak, mindennek a könnyebb végét fogják meg, csak seftelnek, élősködnek rajtunk. Feldühödtem. 46