Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Napok teltek el így epekedő reménységgel. Alboin Veronába üzent Maxentiuszért. A küldönc a görög nélkül tért vissza. A tavasz eleji lázak ágyba döntötték Maxentiuszt, öreg és elnyűtt teste nem bírt megbirkózni a kórral. Halálos ágyán valamit üzenni akart, de görögül beszélt, és nem volt a közelében ember, aki megértette volna. Ahogy a küldönc jelentését hallgatta, Alboin arra gondolt, hogy Maxentiusz megmérgezte magát. Talán sejtette, hogy miért hívatja, sejtette, hogy a pokolba küldi, kivégezteti, ha nem tudja meggyógyítani Rozamundát. A küldönc egy orvosságos ládát hozott Veronából. Apró zacskókban százféle füvek, áttetsző bizánci tégelyekben és üvegekben különös, izgató illatú kenőcsök és porok voltak. Itt a paviai táborban csak kontár felcserek akadtak, akik nem tudtak mihez fogni az idegen patikaszerekkel. Alboin még egy rohamot kísérelt meg Pavia ellen, de a várfalaknál ismét megtorpant. Hasztalan volt a véráldozat, a város továbbra is bevehetetlennek bizonyult. Fel-felhorkanó akarata nem bírta tovább a veszteglést. Portyázni kezdett fél hadával, felrohant az Alpokig, majd a liguriai tenger felé nyargalt. Amint behódolt a Pó egész völgye, délkeletnek fordult, és megrohanta Umbriát és Emiliát. Ösz elején visszaküldte Rozamundát veronai palotájukba. Nem asszonynak való országszerte kalandozni a kerékmarasztaló sárban, heves őszi esőkben. Küldte a védett falak közé, a palota kényelmébe. Rozamunda arra gondolt, hogy maradna fagyban, jégben is, de engedett a férfi akaratának. Érezte, hogy az élet egyre szűkebb határok közé szorítja, mennie kell Veronába, és várni fog megint, hátha csoda történik, ami mindent jóra fordít, és visszaadja a megkeseredett élet édességét. Alboin Pavia körül, őrséget hagyott, és hadereje zömével megindult keletnek, Ravenna felé. Harcosai szívét felderítette, hogy megint új földön járnak, minden lépéssel tágul új hazájuk határa, a kezükön maradnak ezek a tündéri szépségű völgyek, a dús legelők, a télben is virító kertek, zöldellő erdők. A lakók takarodtak előlük a hegyekbe, de amikor látták, ,456