Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Intésére szétvált a vének csoportja, és szolgák ládákat raktak Alboin lába elé. — Templomom minden ékessége, ha szíved aranyra és drágaságra vágyakozik — mondta az ősz ember. Alboin türelmetlenül dobbantott. — Vitesd el a ládákat, püspök atyám. Ami Istené, maradjon az övé. Vidd békében templomod kincseit. Még aznap bevonultak Tarvisiumba. A város nyitott kapukkal fogadta őket. Alboin kardcsapás, vérontás nélkül vette tulajdonába a várost. Igazat mondott Felix püspök: Tarvisium félig lakatlan volt; a dögvész elvitte az emberek javát, parlagon maradtak a szántók, a kertek és szőlők gondozatlanok, mert nem akadt elég dolgos kéz. — Tíz harcnál is iszonyúbban pusztít a fekete halál — szólt Helmekisz, amint az ugaros, elgazosodott földek mellett elvonultak. Veronát Longinusz helyőrsége védte. Alboin nem gondolt ostromra. Tábort vert az Athesis mindkét partján, és hatalmas gyűrűvel körülzárta a várost. Pannónia szélétől az Addua vizéig már minden az övé volt, csak a hatalmas római erőddel védett Verona nem engedte falai közé. De amit faltörő kosokkal, ostromgépekkel el nem ért, azt a tél folyamán elvégezte az éhség: Verona megadta magát. Hatalmas város volt, majd tízszerte nagyobb Brigetiónál. Az Athesis partján Teodorik, a nagy gót király palotája állt, négyszögletes tömör kőkolosszus, hatalmas barnavörös falakkal, szegleteiben égnek meredő tornyokkal. Uralkodóhoz illő, tiszteletet parancsoló palota volt. Mögötte kőhíd ívelt át az Athesis kékesen csillogó sebes vizén, s a folyón túl ciprusok és dárdatestű fák zöldelltek. — Itt maradnék, ha te is úgy akarod — szólt Rozamunda, amint a palotát meglátta. — Tiéd a ház, Rozamunda! A királyasszony boldogan vette birtokába a lakályosnak ígérkező szép palotát, és napok alatt otthonosan berendezkedett. Alboin megértette, hogy valahol meg kell állapodnia, örökké nem lakhat sátorban, félig romba dőlt házak fa,439