Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Nap nap után érkeztek vissza Ogilulf emberei, és végül örömtől sugározva maga is megjött. — Legkegyelmesebb nagyúr, Itália földjén nincs többé döghalál! Alboin fellélegzett. Ogilulfot szavához híven gazdagon megjutalmazta. Futárokat küldött szét a nagy hírrel. Az indulás idejét kora tavaszra tűzte ki. 12 Tél végén találkozott utoljára Pannónia földjén az avar kagánnal. Bajan váratlanul látogatott Brigetióba. — Hallottam, hogy indulást rendeltél el. A szívem akarta, hogy még lássalak és köszöntselek. Ki tudja, parolázok-e még veled? Alboin mást hallott ki a kán mézes beszédéből. Tűnődve és szimatolva nézte Bajant, olyanféle érzéssel, mintha rossz hússal rontotta volna el a gyomrát. Elhiggye neki, hogy baráti érzés hajtotta ide búcsúzkodni? Szokatlan érzékenykedés volna! — Megkérdeztem a sámánjaimat, és ők mondták, hogy szerencsés leszel, testvér. .. Mindig is kegyeltje voltál a sorsnak. — A szerencse csak a merészt élteti. — Jól mondod, Alboin. Merész voltál mindig, és a jelek jósolják, hogy terved sikerül. Alboint nem hagyta nyugodni a kán jelenléte. — Mindig jó szomszédod voltam, és az is maradok, testvér ... Tudnod kell, az én sátraim nyitva állnak, ha követed jönne, hogy kardom erejét kérje. Hát ezért jött a telhetetlen! Nem éri be a szerződéssel, titokban azzal vet számot, hogy még jobb vásárt csaphat, ha segélyt kínál. — A patvarba is, Bajan — nézett szúrósan a kagán szemébe —, új honom felé majd magam vágok utat! ,427