Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

De reggel, az örömtelen éjszaka után, megint elfogta a csüggedés, a magányosság betegítő érzése. Helmekiszt látta az ágyasház körül. Ott járt, mintha lesne rá. Finom, hallgatag arcával mennyire más, mint a többi férfi. Behívta magához. — A kezed olyan, mint a lányoké ... — szólt hozzá. Helmekisz szőke szemöldöke megrándult. Nézte a királynét, tapadó selyemingében, nárcisznak és rózsaolajnak, kábító illatában, a hálóház ingerlő félhomályában, és nem tudta, miért hívta a fülledt melegbe az asszony. Rozamunda hallgatott, és mintha mosolygott volna. Talán őt nevette?! — Van az én karomban is erő ... — mondta vontatottan, s a szeme felgyúló tűzzel tapadt rá. — Én csak a kezedről szóltam, az ujjaidról, Helmekisz. — De a karomat nézted ... Tapintsd csak! Rozamunda mulatságosnak találta, hogy a ferdevállú az izmait fitogtatta, akár játék közben a kisfiúk, ahogy kipirult kakaskodó orcával egymásnak mutogatják begörbített karjukat. — Hiú vagy te is, barátom! A férfi nyaka vörös lett. Rozamunda látta, hogyan fut fel a vére homlokáig. Kedve támadt, hogy tovább játszadozzon vele és ingerelje. — Minek is kéne neked erő? Nem forgatsz fegyvert. Duhajkodni nem láttalak. Lányok se pusztítják az erődet. — Nagyon ismered az életemet, nagyasszony! Keményen csengett a válasz. Rozamunda meglepetve ejtette pillantását a ferdevállúra. Olyan volt most a férfi hangja, mint a kardpenge, ha vas ütése éri: élesen csengő, kihívó. — Értek én kevésből is — mondta Rozamunda, s ajkán ingerlő és sebző dévajság volt. — Itt látlak a szobáim körül, csak lézengsz, mint aki sok mákot nyelt... téged azonban jóllakat, ha komornáim szoknyáját nézed. — Ha kevésből valóban sokat értesz, többet kéne tudnod! — lobbant fel Helmekisz. — Többet? Rozamunda színes kendőt gyűrögetett ujjai közt. Idegei,415