Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

— Uram, felséges úr, kegyelemi — emelte fel esdeklőu összeszíjazott két kezét, de Alain hallgatást parancsolt rá. — Bátran harcolt, felséges úr — mondta Alain. — Ha nem szegi meg parancsodat, kitüntetést érdemelne. — Miféle parancsomat szegte meg? Beszélj, Alainl — Az egyik házból két gyermeket mentett ki. Belerohant a lángokba, úgy hozta ki őket a tűzből, hogy égett a köntöse... Ott a bűne jele a ruhán, magad is láthatod, felséges úr. — Tudtál a parancsról, Medve? — fordult a megkötözötthöz Alboin. — Tudtam, felséges úri — Akkor miért szegted meg? Medve újból lehorgasztotta fejét, és komoran hallgatott. Megsértette a fegyelmet, és ezért büntetés jár. Miért is futott be akkor oly botorul az égő házba? Maga sem tudta már, miért kellett belerohannia a tűz kellős közepébe, hogy a láng megpörkölje, amikor azt a gyönge gyermeksírást meghallotta. Egyszerre csak érezte, hogy valami löki előre, megszakad a szíve, ha nem mozdul, és nem menti ki a lángok forró viharából azt a két csepp kis életet. — Nem hallottad a kérdésemet, ember? — csattant fel haragosan Alboin. — Uram, öless meg, de ne rakj újra bilincseket rám! — esett előtte térdre Medve. — Állj fel! Parancsot megszegni a harcos legnagyobb bűne. A halál számodra kegyelem volna. Rab leszel újra! Menni akart, ám ekkor karján érezte Helmekisz kezét. — Hallottad, testvér, hogy derekasan helytállt a harcban. Fegyelmet sértett, de kegyelmet érdemel. — Miféle kegyelmet? Engedjem szabadon, hogy rossz példája rossz vért szüljön? Nem, Helmekisz, büntetni kell! — legyintett a kezével Alboin kedvetlenül. — Nem lehet' bizodalmam olyan emberben, aki nem tiszteli parancsomat. Tudta jól, hogy kardélre kell hányni minden élőt, aki nem jó rabnak, asszonycselédnek! — Légy nagylelkű — súgta ä púpos. — Kötelezd le örök életére. ,367