Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

fosztogatásban sohase vett részt. Azért említem, mert ké­sőbb, hosszú évek múlva, amikor az Isten báránya fene­vaddá vedlett, akkor sem állt be a fosztogatók közé. ö kü­lönben akkoriban, kamaszkorunkban, gazdagnak hitt min­ket, hogy apám műhelyében is segédek szögelték és varrták szorgalmasan a talpakat, kis inasok készítették kezük alá a szurkos fonalat. Nem értette, hogy azért élünk oly Jó­zan, szigorú beosztással, mert apám diplomás embereket ne­vel a fiaiból, két kis húgomat is iskoláztatja, és azoknak egyszer majd móring is kell, ha kérő jelentkezik a háznál. — Belőled is professzor lesz. Nagy szakállú, pápaszemes egyetemi tanár — hajtogatta. — Ilyen tudálékos könyv­molyt nem lehet suszterszékre ültetni. 3 Anyám állapotos lett, s mikor megláttam, hogy szép for­máját elveszíti, a csípője megvastagszik, elfogott a féle­lem. Éjszaka riadoztam, hogy belehalhat a szülésbe. Tavaly a Jerikó utcában két asszony halt meg, az egyik gyermek­ágyi lázban, a másik elvérzett, mert nem vitték idejében kórházba. Herz nénit gyakran láttam nálunk, és ha sugdolózni kezdtek, mindig kiküldtek az udvarra. Nem értettem, mit titkolóznak előttem, régen kinőttem a gólyameséből, bán­tott, hogy még afféle dedósnak tartanak. Aztán elmúlt ez a félelem. Az anyám okos asszony, nem engedi a maga közelébe a piszkos körmű Vecseránét. Hogy Vecseráné „piszkos körmű", azt Herz nénitől hallottam, az angyalcsináló mesterséget még korábbról, a Jerikó utcából ismertem. Anyám a szeretete javát apára pazarolta, mindig kedves­kedve szólította, az ő tányérjára rakta a legízletesebb fa­latokat. De lassan megbarátkoztam ezzel a kedveskedéssel, elmúlt a féltékenységem, talán mert apám sohase mulasz­totta el, hogy vacsorája finom falatjait megossza velem. 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom