Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Klotszvinda alig vett az ételből a lakomán. Alboin is mértékkel evett, és a pohárhoz ritkán nyúlt. Zavara és elfogódottsága egyre tartott. Minden mozdulatára és szavára ügyelt, nehogy ezek a szép szóhoz, udvarláshoz, bókmondáshoz szokott, sima nyelvű urak barbárnak tartsák. Az estebéd derekán, amikor a szolgasereg nehéz sültek után ínycsiklandoztatóul fahéjjal, gyömbérrel, mazsolával és mézzel ízesített süteményeket hordott fel, felállt Hilperik, és vörös borral telt serlegét Alboinnak nyújtotta: — Igyál belőle, Alboin király! Hadd szólítsalak ezentúl sógoromnak! Alboin kortyolt a vörös borból, aztán visszaadta a serleget. — Ez a te részed, húgom! — szólt Hilperik. Klotszvinda is ivott. Eljegyzésük jele volt ez. Hilperik csöndet intett a hárfásoknak. — Apánk nem érhette meg e szép ünnepet... — mondotta, és büszkén hordozta végig szemét az elcsendesedő ebédlőteremben. — Engedd meg hát, Alboin király, hogy helyette én nyújtsam át neked húgom kezét. A Merovingház drágakövét kapod, és te elviszed messze napkeleti hazádba, hogy őrizze kulcsaidat, részese legyen ágyadnak és javaidnak. Az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében eljegyzem veled húgomat, Klotszvindát. Felálltak a testvérek, Szigibert, Guntram és Heribert, felemelkedtek az asszonyok, a vendégek mind, és összecsengtek a kupék. Kint a téren nagy tüzek égtek. Hatalmas nyársakon egész ökrök és birkák sültek. A királyi vendégek harcosai mulatoztak a palotából kiszökdöső cselédséggel és az összesereglett néppel. Ma még a rabok is jóllakhattak hússal, talán először életükben, és a bor mámorába ölhették nyomorult sorsuk bánatát. Két űtonállónak, akikre a hóhér kötele várt, kivált kedvezett a szerencse: Hilperik kegyelmet osztó kedvében az akasztófa helyett huszonötöt csapatott rájuk; most nagy hahoták közt hason fekve marakodtak az odavetett csontokon, mert se állni, se ülni nem bírtak, olyan hurkásra dagadt az ülepük. ,276