Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

A poharazgatás közben egy nehéz léptű, veres hajú férfi jelent meg. öltözékének vászonujjasa longobárdi viseletre emlékeztetett. Égővörös haja, mely összeolvadt mellét verdeső rőt szakállával, elütött a nyúlánk és szőke gepidáktól. Meglátta Alboint, de nem köszöntötte, nem is jött közelebb. Arcán komor nyugalom ült, csak a homlokán mozduló két mély redő árulta el, hogy belső izgalom fűti őt is. Két férfi követte, s azok sem jöttek közelebb, nem vegyültek az ifjak közé. Mintha csak szigorú parancsnak engedtek volna, hogy részt vegyenek az üdvözlésen. — Vigyázz, herceg! Hildikiszt gyanítom a szakállasban! — súgta a ferdevállú tejtestvérének. Alboin nem lepődött meg. Amíg Turizend szállásán van, nincs félnivalója Hildikisztől. Hogyan is merné Hildikisz megsérteni a vendégjogot, amikor maga is csak vendég! Mégis nyugtalanította ez az ember. Mintha rettenetes düh sugároznék belőle. Mélyre fojtott düh, amely láthatatlanul betöltötte az egész csarnokot, s őt is átjárta, valósággal elbágyasztotta érzékeit. Dús ebéd várt rájuk. Az ifjak elámultak a felhordott ételek sokféleségén és az asztaldísz gazdagságán. A longobárd királyi udvar nem ismert ilyen pompát, ezüstnek és aranynak, szikrázó ékköveknek ezt a pazar bőségét. Turizend bizánci szakácsai remekeltek. A súlyos tölgyfa asztalok roskadoztak az ételek alatt. Erősen fűszerezett levessel kezdődött a lakoma. Aranytálakon hozták aztán a szalonnával dúsan tűzdelt, fehér húsú fácánokat és vörös borban gyöngére főtt szárcsákat. A friss, parázson sült zsíros ökörhúshoz foszlós, fehér bélű lepényt tépegettek. Majd újabb levest tálaltak, melynek fölséges ízét tízfajta tiszai hal adta. Alkonyatig elhúzódott az ebéd, és az ifjak álmélkodva, csillapíthatatlan étvággyal estek neki minden újabb tálnak. Verejték lepte el arcukat, az evés gyönyörűsége elárasztotta egész testüket, kezükön végigfolyt a zsír, szinte könyökig dúskáltak a kifogyhatatlan ételben, és szemük ,239