Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

te helyedben! Ha fegyvert kell kérni, adja az, akivel már szembeszálltál: a gepida király, Turizend. — Arra nem gondolsz, hogy megöltem a fiát?! — De gondolok ám! Kemény harc volt, igazi küzdelem ... Becsesebb az a fegyver, amit az ellenfél ad. Alboin egész testét forróság járta át, minden ízében lángolt, szinte szikrát vetett. Ügy érezte, hogy ujjai hegyén kicsap a tűz, amely belül emésztette. Csodálatos volt, hogy Helmekisz így beléje látott, és megsejtette féltve őrzött titkát. Hónapok óta vívódott a gondolattal, hogy a téli öszszecsapást újabb vakmerőséggel tetézi: Gepldiába megy fegyverekért! — Ügy lesz, de hallgass! — szólt elfúlva a ferdevállúnak. Széltől csapzottan, kiveresedve jöttek vissza a szemleútról. Az ifjak lándzsajátékkal szórakoztak a téren. Keskeny falapokat nyomtak a puha, homokos talajba, és dűtött lándzsával sebes vágtában nyargaltak a lécek felé, hogy üres döféssel lándzsahegyre kapják. Erő és lelemény, fürgeség és biztos szem kellett hozzá, hogy a dárda ne a földet túrja fel, hanem a lécet érje, és kitépje hirtelen. Játék után a konyhához mentek, és torkig laktak sült hússal. — Hallottam a palotában, valami szkíta sámán jött a ménesekhez — újságolta Helmekisz. — Csupa izgalom lett hírére a tábor. Mind látni akarta az idegen bűvölőt, aki a szemével fogta be a lovakat. — Herceg, menjünk a méneshez! — állott elő a tervvel a Pemmo. Alboinnak kedvére volt a dolog. Szerette nézni, ahogy a hihetetlenül fürge, zömök testű, agyagszín arcú csikósok hosszú kerengőssel űzőbe veszik a kiválasztott vadlovat. Kemény mesterség volt a hámbatörés. Ezek a naptól és széltől cserzett bőrű, hunfajta legények értették csak igazán. Szívósan tapadtak a ló nyomába, hajtották két párhuzamosan futó kerítés közé. Szinte észrevétlenül keskenyedett és a végében majdnem összeért ez a kerítés. Ott a végében már posztolt egy csikós, hogy szálfát csapjon a rohanó mén szügye elé, és elvágja útját. ,218