Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

hogy engem megátkoztak. Aznap történt, amikor az anyádat meg a húgodat elvitték. Egy szakállas vénember tette, a Fein tata. Előbb a botjával a jóistent fenyegette meg: Nem vagy te Isten, hogy ezt tűröd!... Aztán rám szórta az átkát: Száz halállal halj meg, te átkozott, acsarkodó fenevad! Az öreg Fein füstté és hamuvá lett. Mindenkiből füst éš hamu lett, érzem az orromban, a nyeldeklőmben a füstöt, a hamu csak hull, azóta hull, hogy megátkoztak. Hiába rázom magam, szürkén rám tapad. Máleket kellene felkeltenem. Gyere, Zoló, próbáljunk szökni... De a pályaudvaron is mellemre ülne a füst, és téged is ott látnálak, Heini! Nem vesznél a semmibe, mintha meghaltál volna. Igaz, legyűrtek minket, de egyszer felülkerekedünk. Csak ki kell várni az időt, eljön újra a mi óránk, az igazság a mi oldalunkon van. „Ki verte a fejedbe ezt az ostobaságot, Jankó?" „Neked minden dőreség és ostobaság, ami nincsen ínyedre, s amiben nem hiszel... A Monsignore üzente, neki tudnia kell... Vagy talán a parancsnokunk mondta indulásunk előtt. Nem emlékszem rá, de egyre megy!" „Egyedül vagy, Jankó. Terka elhagyott, és vele mindenki elhagyott." „Terka gonoszat tett velem. Engedte, hogy belerohanjak ebbe a fekete semmibe... Talán te voltál az ördöge, te súgtad a fülébe, hogy meneküljek, mentsem az irhámat, különben kötelet kapok... Nem szabad tovább gondolkodnom, mert szétvet a düh .. Az a vénember hogy üvöltött rám: „Ezer halált halj, te fenevad!" Fejbe ütöttem, hogy összeesett. Ott helyben agyon kellett volna vernem. Nem volt joga hozzá, hogy megátkozzon! ... Az a görcsös botja, amivel az istenét fenyegette meg, most rám sújt. Bárcsak szétverné a fejem, nem kínlódnék tovább! „Elhibáztad, elrontottad az életedet! De nem most, nem 15