Darkó István: Deszkaváros

összefüggéstelen beszéd. Most hagyj magunkra. Csak akkor kivánok veled tárgyalni, amikor kijózanodtál. — Te talán azt hiszed, apán, hogy ittam? — Mégpedig sokat. — Egyetlen cseppet sem. — Mégis részeg vagy. Meghajolt Tamás. A süppegő szőnyeg most erővel gátolta. Annyira kellett vigyáznia egyenes lépteire, hogy végezetül éppen bizonytalanul járt s majdhogy támolygott is. — Holnap reggel jelentkezel itt, az emeleten, apád irodájában, — az őrnagy szólt utána. — Én is itt leszek. Együtt bemegyünk a kaszárnyába. Kettesben maradtak Gáth Jánossal. Akkor világosság felé emelte a poharát. —- Nem csodálom a gyereket. Ettől a szépszinü, derék folyadéktól nekem is kötekedhetnékem támadt. Majd nyakon hajítottam. — Az építkezés dolga rendben lesz, — Gáth János hátradőlt az öblös bőrszékben. —- A gyereknek a Beszkidekbe keil mennie. Ezt én előbbre helyezem mindennél. 11. A báránybundába bujt toronyőr, Buczala Jankó megjelent a torony erkélyén. Éppen tizet jelzett szarukürtjén. Majd a kitelt órának járó ének is elhangzott a magasból, az alvó város fölött. Túl járt Tamás a Piroslón. Nyargalászó emlékei nyomában lépkedett, fönt a hegyvidéki határban. A tetőről megnézegette a völgyben szunnyadó Yéghelyet. Tüzetes holdsütésben járta be az elhagyott érczuzók környékét. Elment a csolnakázó tóhoz, az ültetett fenyvesben hallgató kioszkhoz, a hajdanvolt majálisok emlékszinteréhez. Holnap este ilyentájban már a zsúfolt katonavonat viszi valamerre. A véghelyi éjszaka, a hegyi balzsamokkal telitett félnapos sötét, ez a szilárd és biztos pilléreken nyugvó élet. amelynek burkolt fekete csöndjét 6 Darkó; Deszkaváros. 81