Darkó István: Deszkaváros
„Én a vajdát nem bánom, Csak a lányát sajnálom, Mert ő volt az a zimberi-zombori szép asszony, jó asszony, rossz asszony, ladiladilom, sárga liliom . . — Hagyd abba, — Szigethy előrehajolva nézte és súgva mondta. — Rögtön hagyd abba. — Kapitány ur kérlek, — Tamás reszketve lépett hozzá, — nem lehet őt kiköttetni... Be van szüntetve . . . Engedjük le őt. . . — Ne avatkozz bele, — vészthozóan sziszegte Szigethy és Furuglyáshoz fordult. — Ne énekelj, te részeg állat. — Parancs, — mondta Furuglyás egykedvűen. — Majd megtanitalak . . . Téged is, a többieket is . . . — Én nem lógok itthon, kapitány ur, — nem vallott józan észre, ahogyan most szólt Furuglyás. — Én nem vagyok lógós. És kimenek a menettel. Talán csak énekelhetek? Addig danolhatok?! Szigethy kérdőn tárta szét a karját. A homlokához nyúlt, a füléhez nyúlt, egy ujjával a homlokára kopogtatott. Kinyilt a szája is, de hang hijján üresen maradt kinyílva. Mozdulataival jelezte a kapitány: „Megáll az emberi ész". — Nem normális, — ismételte Tamás. — Engedjük le őt. — Vigyétek a többiek után, — intett Szigethy. — Köszönöm szépen, — mondta Furuglyás. Talpra állhatott már és karját, lábát tapogatta. — Nem valami kényelmes állapot. — Holnap este indul a banda, — az irodaépület felé futtában kiáltozott így Szigethy. — Az összes irodisták is be vannak osztva. Egyetlen lógóst sem tűrök tovább. Solymár, Tóth, Schultheisz, Bolyós, Grenda, — az első szobában két öklével vágta a kezeügyébe eső asztalt, — innen mindenki be van osztva. Vegyék tudomásul, hogy büntetésből mind kimennek. Ki lesznek cserélve. És nekem is elég volt már . . . Magam is megyek veletek . . . Tovább nem felelek semmiért. Azonnal jelentem Vashegyre. 71