Darkó István: Deszkaváros

ték fel, hogy megmondja nekik az igazat. Ha én ezt a bort iszom, épp annyira leszek, mint az a Pythia. Azt hiszem, ő volt az . .. De nálunk a monarchiában elkerülnek majd engem az ismerőseim. Ettől a te borodtól, Jánoskám, még a dinerem, Gyurkó is megmondja az igazat. — Ne adj neki. Semmi esetre se adj neki. — Nem is. Hová gondolsz. De majd lop ő magának . . . Pedig még véletlenül se mond igazat. A múltkor kiszórta az ételhordóból az ebédemet az utcára. Csak az edényt hozta haza üresen. Meg a levest. Az is érthetetlen, hogy miképpen csinálta azt. Éppen a legfolyékonyabbat . . . Látjátok, édes gyerekeim, ilyen egy agglegény élete. Az ételhordót hamar megmosta a konyhában és beállított a csupasz levessel. Leteszi elém, hogy máma tiszteltet a főszakács, de máma hadtáp-napot tartanak, hát csak egy fogást főztek, rizikelevest. Hadtápnapot? Igen, itthon lemondunk hetenként egyszer a rendes ebédről, hogy odakint több jusson az embereknek. Valahol hallotta ezt a képtelen tervet a lókötő és ő mindjárt be is vezette. Még hozzá is tette nagy szigorúan: Ki látott ilyen tisztikonyhát! így görbüljek meg, kérdeztem tőle, a begörbített mutatóujjammal, ha hazudsz, Gyurkó? Inkább ne tessék meggörbülni, mondta a zsivány, mert nagyon vallásos, hanem csak tessék továbbra is szép egyenesen járkálni. — Mit csinált ebéd nélkül, őrnagyka szegény? — Gáthné a jó háziasszony sajnálkozását mutatta. — Megettem a rizikelevest és utána ostyepkát ettem komiszkenyérrel. A sajtot a bérlőm küldözi Garammindszentről . . . De erről jut eszembe, nagyságos asszonyom, a mai ebéd. A pisztráng, nagyot ne mondjak, felért egy Wágner-zenével. Pedig azt is szeretem. A hajlamot szegény édesanyámtól örököltem. Ő borsmezei Borsy lány volt és gyönyörűen zongorázott. Megjegyzem, még soha sem fogtam pisztrángot. Hogy megy az? Valaki azt állította, hogy a vadászat, hogy is mondjam, elbújhat mögéje. Igaz az? — Itt fogjuk a Bisztricában, a város fölött, — Tamást is 55