Darkó István: Deszkaváros

— Ezt magyarázom én is a gyermekeimnek, — mondta Gáth János. — De ők csak kutatnak, keresgélnek, aggodalmaskodnak. — Mik ezek az aggodalmak? — Az őrnagy veres lett a bortól. — Fiatal embereknek ne legyenek aggodalmaik. — Mit mondtam? — Bránszky Ancsi kezéből az asztalra csörrent a tortavágó kés. — Mit mondtam nektek? Persze, nekünk csak „éreznünk'' szabad, bácsi kérem, de gondolkoznunk nem. Azt a tanácsot kapjuk, hogy dugjuk a fejünket a homokba, ugye őrnagy bácsi? — Homok ugyan mifelénk nincs, édes kislányom, de azért úgyvan, igaz, eltaláltad. Szakasztott azt a tanácsot kapjátok. Szorul szóra azt. — És nekünk mégis vannak aggodalmaink. A háború, a fejlemények, a következmények . . . Holdfényben padon ülni, az úszó jégtábla közepén, lehet az? — Aranyos gyermek, — az őrnagy jóízűen nevetett. — Bár ülhetnék. Majd egyszer te is azt fogod mondani. — De most még nem mondom. — Nem bizony, — Eszter is a kislány mellé állt. — Felnőtt szüleinknek bele kell egyezniök, hogy gyermekeik maguk körül tekintenek és gondolkozni is akarnak. Mi pedig hálából megengedjük nekik, hogy érezzenek is, ha az akkora jó. — Ha ízlik nekik, szerelmesek is lehetnek, — vágta rá a kis Ancsi. — Gyerekek, gyerekek, — tiltakozott Gáthné. —Miket össze nem hordtok. — Én a magam részéről megvagyok győződve arról, hogy az őrnagy bácsi szerelmes természet. — Óó, — kapta fel a kezét az őrnagy. — Ilyen kitüntetés! Az alattomos lassúsággal ható jó bortól Kepenya Lajos is elkábult és Eszter felé bólintott: — Az őrnagy úr? . . . Igazán . . . Az meglehet. . . Az őrnagy felhorkant a jókedv hatása alatt s a derűs emberek rugalmasságával felelt a támadásokra. Gyors 53