Darkó István: Deszkaváros

azt mondta, hogy Gáth úr éppen jókor érkezett, viselje gondomat és a kisgyerek gondját, aki útban van. A lakásban a bútorokat is Gáth úr javára hagyom, annak tanúbizonysága ez a levél. És most Isten vele, kedves, onnan messziről én is vigyázok magára. Ezt megfogadja, aki nem viselheti az életet: Grenda Gyuláné született Lelenc Zsuzsanna . . . Utóirat: Szerettem volna többet is mondani az életemről, de nincs időm. Most még csak azt írom ide a legvégére, a lánykori nevem is mutatja, hogy nem volt se apám, se anyám, hát azért tudom megbecsülni magát. — Ezért vagyok én itt a lakásban, Vadász úr, —- mondotta Tamás. — Mindennap megkérdezem Véghelyen a rendőrséget, de eddig még nincs hír róla. Azt hiszem, hogy ha lesz, majd annak sem örülhetünk. 15. A vörösarcú tuskóember üresen nézte a papírlap sürü betűsorait. Ujjai bambán fogták a levelet, míg végül a földre ejtette. Megrázkódott, szemhéja szűk nyílásán kilesett és rekedten harsogta: — Persze, most úgy látszik, hogy én vagyok ennek az okozója. — Olvasta, — ennyit felelt Tamás. Felugrott és védekezve kiáltozott Vadász vendéglős. —Tiltakozom ellene. Maga az oka, nem én. Ha maga nincs itt, Zsuzsi szépen visszatért volna hozzám. Ne felejtsük el, hogy legelőször az enyém volt. — Én ezt nem mondhatom — és Tamást melegítő reszketés járta keresztül, — de azt igen, hogy most, amikor örökre elvesztettem, az enyém lett. A vendéglős legázoló lépést tett feléje. — Beismeri ugye, senkiházi? Deszkafalas zsivány. — Tükröt maga elé, — kiáltotta Tamás, — elég tükör ez a levél is. Ki hát a zsivány? 253