Darkó István: Deszkaváros

— Akkor miért nem fogad szót? Tűt és cérnát is kapott, miért nem varrta meg avval a ruháját? Az őrmester beleszólt: — Meg kell nézni Sándor bácsit, milyen takaros. A hadnagy várt egy toppanásnyit. Furuglyást vizsgálgatta és észrevette, hogy az apró ember reszket. A lába villámsebes mozdulatokkal mozgott egyhelyt. Térdben citerázott és a fehér szájaszéle is megtáncolt néhányszor. A hadnagyot belül valami arra unszolta, hogy vigasztalnia kell, oda kell hajolnia hozzá és bátorítóan megfognia a vállát, a kezét egyszer végighúznia sovány arcán és a csapzott haját hátrafésülnie egy kézmozdulattal. A katonák gúnyos arca rábámult s hát erre így szólt: — Lackó Sándor, álljon maga is ide. Kövérkés, meghatott, idősebb ember lépett ki a sorból. — Maga mindig hízik, Lackó. Mitől hízik? — Gyomorrenyheségem van, hadnagy úr. A katonák nevettek. A kövér ember is felvidult és nekibátorodott. — De ez cseppet sem akadályoz a mozgásban. Már negyedszer megyek kifele, a frontra. Megcsapta jókora erővel a Furuglyás vállát. — Ne félj semmit, öcskös. Ott te is meghájasodsz. A hadnagyot hirtelen türelmetlenség fogta el. Hátratett kézzel járt fel s alá a sor előtt. Fegyelmező nagy hangját még visszanyelte és egykedvűséget mutatott. — Nézze, Furuglyás . . . Maga ugye szabó? — Igenis. — No lássa. Figyelje meg, hogy Sándor bácsi asztalos létére milyen rendes ruhában jár . . . Maga meg nem tudja rendbehozni a magáét. Pedig tűt és cérnát is kaptak hozzá. Miért hagyja el annyira magát? — Én nem hagyom el magamat, kérem szépen. — Dehogynem. Aztán meg nem is kell mindenre felelnie. Maga szeret feleselgetni . . . Talán el kellene venni egy kicsit a kedvét. — El bizony, — szólt közbe az őrmester. 2 Darkö: Deszkaváros. 17