Darkó István: Deszkaváros

—• Ha nem ismer, süljön ki a szeme. — Ne félj, nem sül. Tegnap talán megismert? — És csókoltatunk Klárikát, szesztricskát. — Azt nem kell mondani . . . De apjának, a patikusnak mindent mondhat. Gorombaságokat is . . . Ne legyen neki nyugodt alvása. — Fogyjon le neki elől hordója. Pocakocskája. — Ha egyszer belekefélhetném a bacskoromat. — Apukának! A fonotthajú táncos mozdulatokkal kísérte a szavait. A fogai is megcsikordultak. A másik kinyúlt marokkal integetett Tamásnak. Pénzt, gondolta Tamás, pénz kellene adni nekik. Belekotort a zsebébe, hiszen minden pénzét átadta Csóka Bálintnak, a vendéglőbeli számla kifizetésére. Beszélnie kellene hát a két toprongyossal. Miért emlegetik Klári apját, miképpen került elő a Badinyi-név? A két halinás hegyimanó fürgén szaladt már a raktár túlsó végében. A művészhajú még hátra is intett. Fenyegetve, vagy búcsúzkodva emelgette a karját. Tamás félbehagyott állapotban nézett utánuk. Megméregette a közéjük növekedett távolságot. Aztán nekilendült és száguldva rohant, míg beérte őket. Behúzták a nyakukat, mint aki már sokszor tett rossz fát a tűzre. Ijedten hátráltak Tamás előtt. — Halljátok, — lihegte nekik — mi volt az, amit az öreg Badinyiról mondtatok? .. . Milyen üzenetet küldtetek neki? . . . Honnan ismeritek őket? . . . Mit akartatok tőlem? . . . — Honnan, hehh, — a fonotthajú fürgén látta, hogy nagyobb baj nincs. — No honnan azt tudjuk, Gyurko?! No bizony honnan tudhassuk? — Mért szaladt annyira, hadnagy iir? — A művészhajú barátságosan vizsgálgatta Tamást. — Eszébe jutott valami? —• Azt kérdeztem, hogy honnan ismeritek Badinyiékat? A művészhajú hangjából, tekintetéből, mozdulataiból el138