Darkó István: Deszkaváros

tett volna, a két világnakmenesztett rongyos mindet tudta. — Tancujj, tancujj, — kiáltotta egyszerre a müvészhajú és hegedűért szaladt a zsákjához. Azon is futva játszott, mint a sineken szaladó vonat. Táncra pendült és társával együtt dobogva járták. A hegedűt pörgetve forgatták a fejük fölött, leguggolva körbepörögték a szoba üres helyeit. — Bestiák vagytok, — harsant Csóka Bálint a lánynak. — A nyakatokat kellene megtapogatni. Táncolj a hadnagy úrral! — Jöjjön, kis hadnagy, — a lány Tamás karja után nyúlt. — Legyen jobbkedvű. Furcsa belső hang mégunszolóbban nyúlt érte. Az ember legyen ura önmagának, akarjon vig lenni, elfelejtkezni, felröppenni és gondolatait, életét, sorsát vezetni. Akarj odamenni, ahol bizonytalanság vár rád, de tudd, hogy ott vár a későbbeni biztonság is. A bizonytalanság nagy tömegű, riasztó érzését akard és tudd átváltani a szilárd valóság részeivé. Akarj és tudj eltávozni az olyanfajta bizonyosság nyugalmától, amely, mint családod, apád, az itthoni szűkmedrű valóságok, barakképitkezés, anyagi és szerelmi titkok, évszázados egyhelyt növekedés, kiaknázott gyomrú, vékonykérgü véghelyi csend, téged is a hatalmukba akarnak keriteni. Merj és akarj ezek helyett távolabbra tekinteni. Holnapra és évekre az időben. A harcterek térbeli távolába is. Legyenek ilyen világító, harsanó és előreunszoló perceid, mint ez a mulatság ebben a tiltott lebujban. Legyenek ennél még sokkal világitóbbak is. 17. A lépcsők vándorló kanyargással vittek fel a hajnalodó térre. A Vig Vadászban töltött éjszakára elővillanó képekkel emlékezett később. A lánnyal is táncolt a kurjongató hegyizenészek között. Csóka Bálint rejtélyes úton ollót szerzett, avval a falrafestett várakat ostromolta és 132