Darkó István: Deszkaváros

— Azt is, meg tojáskákat is. Most olyan a sajt, mint a hab. Reszket a tányéron. — Maga is reszket, Vadász ur. — Én ellenben a hidegtől, hadnagy uracskám. A sajt frissebb, mint a maszületett bárány. — Hozzon ide egy egész darabot és csináljon nagy rántottát is. Egy korsó bort, korsócskát, Vadász ur és aztán jóéjszakát. — Mindenben kivánsága szerint, Gáth uracskám. Nem tetszik haragudni? . . . — Nem, attól ne tartson. Csak menjen az ágyacskába. Mikor a lábai elfutottak vele és ide hozták, a Szentháromságtéri árkádok alá, levegőt kutató szemmel ült le a sarokba, a keresztlábu nehéz asztal mellé. Kurta idő múlva körbenézett. Korábban betelepedett mások is voltak akkor a helyiségben. A Timár-utcából két iparos. Kivüliik cserzővargák a Bokor néni utcájából. Aztán Puza kovács, akinek három szép lánya volt és Csurilla, a mézeskalácsos és gyertyaöntő. A szoba túlsó végében egy társaságban még néhány hozzájuk hasonló véghelyi iparospolgár ült a napi pohár mellett. Később észrevétlen időben ezek sorban eltávoztak. Mégis sürü erdőben ült már ekkor Tamás, kusza szúrós bokrok és indáságu fák közepében: Gondjaiban. Látta még egyszer, hogy három katona is kifelé megy, két szakaszvezető és egy tizedes. A szoba tisztásán nagyot köszöntek feléje és egyszerre árvaságos magányban tudta magát a \'ig Vadászban. Ha valaki közelállói, tanárai, vagy barátai közül így látná itt, elernyedt egyedülülésben, utolsó itthoni épszakáján! Kimondanák felette, hogy baj bizony és kár. Lám kiderült, hogy álarcosan élt és nincs minden szénája rendjén. Pedig a Gáth- ház védelmében úgy mutogatta. A vendéglős letette eléje a sajtot, a tányért s az evőeszközöket. — A rántottácska hányból legyen? A konyhatáji hátsó kijárat mellett, elbujtató oszlop mögül most kilátszott Tamás felé két feketén üldögélő, 120