Zs. Nagy Lajos: Cudar elégia – Válogatott és új versek 1958-1980

VIRRADATKOR Tekintete még tapogatózik a félhomályban, de a pókhálók szálai közt, a cipruslombok nyílásain át már szűrődik a fény, Szulamit lábszárára óvatosan tekerednek a lángok. „Alszol, Szulamit?" — kérdi halkan a Prédikátor, hunyorogva morzsolgatja göndör szakállát, s kissé elálló fülét vakargatja aranyozott töltőtollával, lám, lám, milyen bátortalan a hangja most a Tévedhetetlennek, a Bölcsnek. Szulamit elnyúlva alszik a gyékényheverőn, mint maga a mezítlen és hiánytalan Bölcsesség, mint a legfőbb Kinyilatkoztatás, a királyok királya meg tépi szakállát, „Megírtam, Szulamit!" — dünnyögi szánalmas hangon, az asszony dühösen fordul az aranyos sátorlapnak, a mennyei reflektor a cipruslevelek résein át beragyogja okos tomporát, melynek kerülete, „mint a mesterek kezéből kikerült kösöntyű". 1968 79