Szenes Piroska: Csillag a homlokán

teni fogok neked! De Marka nevetett, és nyelvet öltött. Akkor ő a vörös emberre vetette szemét, és látta, hogy arca helyén a fiatalúr nevető arca volt, és erre rögtön minden könnyű lett. A nap átsütött a szivárványon, és a föld az ég felé emelkedett. Behunyta szemét, hogy ne szédüljön, de a szeme héján belül a fiatalúr szemét látta, ibolyaszínű szemét és a szája mosolygó csücskét. Reggel minden eszébe jutott. Sírni kezdett, és azt hajtogatta, hogy haza akar menni. — Te liba! — mondta Marka. — Hamarább is hazaküldenek majd, mint szeretnéd. Mi a bajod, mit bőgsz? Tán otthon jobb dolgod van? Kata nem felelt, csak ült a finom párnás ágyban, és sírt. Pedig a szobában ott volt a virágos kanapé, a fotelok, a tükör a mosdó fölött. Az ágy melletti széken ott feküdt finom kis fekete ruhája és csipkés kötője. Mégis sírt. Fájt a szíve, hát sírt. Fekete madárszeméből tiszta vizű könnycseppek hullottak arcára. Másnap expresszlevele érkezett a grófnak Bécsből. Bement vele a szobájába, egyszerre hatalmas ordítás hallatszott ki: — Hurrá! Hurrá! Berohant a feleségéhez. — Gratulálok, grófné! — ordította. Derékon kapta a feleségét, felemelte, és megforgatta a levegőben. — Ember! — kiáltozott a komornyik után. — Kocsit, azonnal! Utazunk Bécsbe, azután Budapestre. Fölkapták úti ruháikat, és mentek, mint jöttek. Hirtelen és poggyász nélkül. Az ispánnak éppen hogy ideje volt kocsi-előállításig fölsietni a kastélyba búcsútisztelgésre. — önnel meg vagyok elégedve — szólt a gróf kemény hangsúllyal, és kezet nyújtott. — Az érdemet én mindig elismerem. Póla megdöbbenve kapkodott a grófné körül. Minden pillanatban szólni akart, hízelegve megkérdezni, hogy jöjjön-e, és könyörögni, ha kell. De nem volt rá egy pillanatnyi idő. A grófné szikrázó örömmel és oly tűzzel öltözött, mint egy fiatal lány, a nyitott szobákon keresztül átkiabált a férjének, és Póla gyűlölettel érezte magán folyton a komornyik hideg, 86