Szenes Piroska: Csillag a homlokán

otthon. A komornyik bekísérte a konyhába őket, és Pólát hívta. — Mondja meg nekik — szólt a kislányokra mutatva •—, hogy ezentúl csak vasárnap délután távozhatnak el a kastélyból. — De hiszen ... — dadogta Kata rémülten, mikor megértette —, hiszen nekünk a ruhánk otthon van ... A komornyik szótlanul megvárta, míg Póla lefordította neki a szlovák beszédet. — Holnap hozzátok el a ruhátokat — szólt. Kata nem tudta, miért, de sírni kezdett, mikor kis ruháit összecsomagolta odahaza. Soha, soha nem távozott ő még el hazulról, sohasem kellett neki összeszedni a ruháit, mint egy kitagadottnak. Kis batyujában az ünneplő ruhája, két durva vászoningecske, egy vastag szarufésű, kis tükör és egy piros szalag volt. — No hiszen üzenhetsz hétközben is, ha valami kell, én meg bevihetem — mondta anyja mogorván, és nem nézett rá. Kata megfogta a kis batyut, és könnyekkel a torkában anyja elé állt. — No — mondta az anyja —, mi kell még? •— De hirtelen neki is megcsuklott a hangja. — Hát légy jó, rendes lány, Katuska, amit csinálsz, rendesen csináld! Mintegy véletlenül rátette nehéz kezét Katka fejére, és a kislány fekete rigószemét elöntötte a könny. Marka már várta az ajtó előtt, nagyon mozgott, nagyon eleven volt. Kata vitte batyuját búsan, mint anyjától elszakadt kisborjú. Bánatában rögtön elaludt, amint a párnára tette a fejét. Reggel tizenegy órakor őméltóságáék kilovagoltak. A grófné is csizmában, nadrágban, és olyan egyenesen ült a lovon, mint egy férfi. Ezt Katka mindig megleste. Olyan szép volt a fényes szőrű barna ló, amint az okos fejével visszanézett. A komornyik úr tartotta a kengyelvasat, és a méltóságos asszony felpattant a lóra, mint a meghajlított és elengedett fa. — Olyan szép! — mondta Kata hangosan és kis mosolygós 63