Szenes Piroska: Csillag a homlokán

A szekereken sötéten figyeltek. — Azért azt mondom nektek, felebarátaim — szólt már nyugodtabban a kalapos, evangélikus ember, és neve után valaha szlovák is —, menjetek haza békességben, mert itt rabuvacska* nem lesz. — Ki mondta neked, pán Jozsko — nevetett egy férfi mérgesen —, hogy mi rabolni jöttünk? — Ha nem jöttetek, annál könnyebben hazamehettek, atyámfiai. A városban nincs most mit keresnetek, piac nincs, vásár nincs, boltba jöhettek máskor is egyesével, hát Isten megáldjon benneteket! — Igaza van, egészen igaza, nagyon igaza van — fordult minden oldalra a zsidó. De a beállott csöndben ő is elhallgatott. A szekereken mindenki mozdulatlanul állt, az asszonyoknak ijedt lett a szemük. — Hát azt mondja, pán Frajka, nem lehet bemenni? — kérdezte komoran, már nem támadóan az őrmester. — Nem, barátom, nem lehet. — Akkor nincs mit tenni, mint hazamenni, és megmondani ezt azoknak, akik minket elküldtek. Leült. Mindenki megértette. Elfojtott káromkodás hallatszott, valaki izgalmában hangosan csuklani kezdett, a katonák visszatolták lábukkal a szalma alá a fegyvereket, öt perc múlva megfordult az egész szekérsor. Most az asszonyoktól tarka szekerek voltak az elsők, a méla ökrök ballagtak utoljára. Kocsisaik cudarul káromkodtak szép terveik füstbe mentén, lábuknál döglötten hevertek a fegyverek. Egy asszony hirtelen fölnevetett. Az ökrök visszacammogtak jászoluk mellé, az emberek munkájukhoz. Az ispán kárörvendőn nevetett lelógó bajusza alatt, a béresgazda úgy tett, mintha semmiről sem tudott volna. A major újra az eseménytelenség sarába ragadt. Hírek * rablás 42