Szenes Piroska: Csillag a homlokán

zett a vizeshordóba. A félig evett alma a víz tetején himbálódzott, a kis test fejjel lefelé már lengett a vízben. Sikoltozni kezdett. Nem tudta meg soha senki, mért történt; de Kata magán érezte a bűnt. Tudta, hogy ő az, akire anyja gyilkost kiáltott; azt hitte, rögtön meghal szívszakadásban, és lelke a poklokra száll. Annyit sírt, hogy már beleszédült könnyeibe, és ahol állt, oda esett. Arra eszmélt, hogy ütik. Anyja ütötte k*et öklével, és jajongott. — Mamicska, ó jaj, mamicskám!... — kiáltotta Kata, és nem érezte az ütést a nagy szívfájdalomtól. A temetéskor otthon akarták hagyni, de sírt, jajgatott, míg engedték eljönni őt is. Félt odahaza, de azt is érezte, hogy bűnhődnie kell; a temetőbe, halottak közé kell kísérnie öccsét, és eltűrni, hogy az asszonyok rákiabáljanak, és szidják, ha meglátják. A temető a faluban volt, több mint fél órát kellett menni. A kékre festett kis koporsót apko vitte az ölében, és nagyon szomorú volt. Sokan jöttek át velük, mert vasárnap volt, a papra sokáig kellett várni. Valami nagyon szépet énekeltek, elterült a hang szélesen és mélyen, mintha fekete bársonyból lett volna, és hozzáért volna a szívhez. Mindenki zokogni kezdett. De mikor a kis koporsót a sírásó ügyetlenül fogta meg, és Misko a koporsóban arccal lefelé bukott a sírba, Kata egy éles kiáltást hallott. Megrázkódva föltekintett, és éppen Marka kitágult kísértetszemébe nézett. Az ördög van itt! — riadt fel benne a rémület, sikoltozni kezdett, és egész teste remegett. — Most jajgatsz, te dög? — kiáltott rá valaki. — Tudtál volna inkább jobban vigyázni! Egy csomó gyűlölködő szemet látott és érzett magára tapadni, fölemelte két karját az ég felé segítségért, mert melle már elszorult. Akkor: — Mit akartok tőle, emberek, hiszen csak gyerek ... — hallotta anyja zokogó hangját, és megváltva a karjába zuhant. De éjjel még sokáig sikongatott álmában, hogy anyja 32