Szenes Piroska: Csillag a homlokán

szilárdan megállt, ő egyedül maradt, kis parasztlányka volt, félt a darázstól. Elejtette a bodzavirágot, és vállát összehúzva haragosan nézett rá. Aztán a darázs elszállt, és ő megkönnyebbült sóhajjal szétnézett. Egy távoli táblán répát ritkítottak a lányok, munkába fogott asszonyok, sűrűn hajladozva a sötétzöld vetés fölé a nap egyre melegedő suga­rai alatt. A répaföld szélén állt az ispán. Katának egyszerre megcsikordult a gyomra, eszébe jutott, hogy nem is reggelizett. Nyafogni kezdett, de hazamenni nem volt kedve. Tudta, hogy evés előtt pofont kap. Jó ötlete támadt, elszaladt a legelőrét felé, ahol a kaszálatlan fűben sóska nőtt. Megszedte szoknyáját, és gyűrte magába éhesen a savanyú, zöld leveleket, míg már nem bírta tovább. Éhsége csillapult, a maradék levelet fáradtan széthullajtotta maga körül, és végigdőlt a füvön. Arca fölé rezgő fűkalászok emelkedtek, és rászórták finom magvaikat. Néha könnyű szél szántott át fölötte, a füvek zizegve meghajoltak, mint erdő a viharban. De a nap már oly szenvedéllyel sütött, hogy egyik oldaláról a másikra fordult, és mikor már minden oldala forró volt, lihegni kezdett, mint egy kiskutya. Bőrén a nap forró csiklandozása virított, mint a pipacs. Már sok volt, nem bírta. Felugrott, lerázta magáról szok­nyáját, ráncos rövidke ingét, és beszaladt a patakba. A lan­gyos víz megborzongatta forró testét, csiklandozottan fel­sikított. Kereste a víz mélyét, de csak a derekáig ért. Néha lecsüccsent, hogy nyakig merüljön, a kavicsos homok mintát nyomott ruganyos bőrébe. Nevetett és nevetett. Végtelenül boldognak érezte magát, tiszta vízből szoknyát pörgetett maga köré. Mikor már elég volt, kiszaladt a partra, nedves teste ró­zsásan csillogott. Észrevette, és végignézett magán, kövér kis mellén, amelyen két piros foltocska égett, kemény kis hasán — mint a gumilabda —, tömzsi combjain. Ismerte magát és a többi gyereket, fiút és leányt, akikkel együtt für­dött a patakban meztelenül. Most nem gondolt Markára, megpaskolta magát vidáman, ártatlanul. Fölvette ruháit, hazaszaladt, és elfogadta a pofont. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom