Szenes Piroska: Csillag a homlokán

ták egy lányra, hogy fürdik, és el is ítélték őket pénzbüntetésre. Egy este feljött Jela néni is. Szemével rögtön Januskót kereste, de nem találta mindjárt. Egy kukoricahalom mellett ült, Kata előtte. A lányka bicskával morzsolta a ragyogó kukoricacsövet, és nevetett összes fogaival. Meztelen lábszára Janusko keze ügyében volt. — No, te taknyos — mosolygott barátságosan Jela néni Katára —, neked már a nagylányok közé kell ülnöd? — Már tizennégy éves vagyok — felelt Kata elpirulva. Fél évet hazudott. Február végén még csikorgó hideg volt. — Nem hiába, hogy gyertyaszentelőkor olvadt — mondták elkeseredve az emberek. — A medve ugyan nagyot alhat még. De március elején váratlanul meleg lett. A nap olyan melegen sütött, hogy az emberek napközben nem bírták magukon a bekecset. A hegyekről, háztetőkről csurgott, csergedezett a hólé, a kertben a tavalyi fű egészen frissnek látszott. A levegő rezgett a vidám hangoktól, az embereknek megjött a szavuk, az állatok nyugtalankodtak. Most már igazán vége volt a télnek, bármi történik is márciusban. Kis hóesés nélkül úgysem múlik el, de a napok feltartóztathatatlanul hosszabbodtak. Kata künn sétált a gyerekekkel a délelőtti napon, fölszabadultak a szobalevegő nyomása alól. Bubinak nedves fényben csillogott barna szeme kerek matrózsapkája aranybetűs karikája alól, arca gyengéden kiszínesedett. Nem bánta, és nem is irigyelte Médit, ha Kata karjára vette, hogy átvigye a szétterült hóleveken. ö úgy megnőtt a télen, hogy most új ruhákat csináltatnak neki a városban, maga ment át vigyázva a csatakon, és dicsértette magát Katával. A lányka sokat beszélő kedvében volt, összevissza fecsegett, és szeme futkosott a falu fölött, mint az egér. Ünnep volt, új fekete kabátkájának posztója fénylett. A misének már vége volt, férfiak álldogáltak nehézkes csizmáikban a házak előtt, egy lány szaladt át egyik sorról a másikra, sarka alatt csapkodva a sarat. Katáék elmentek Jela 237