Szenes Piroska: Csillag a homlokán

A nagyságos asszony magának kérte a kukoricát, és nem akarta tavasz előtt eladni. Közeledett a tél vége, és bárhogy nem szerette a házban a lármát, rászánta magát a morzsolásra. Morzsolt tengerinek jobb az ára, és ha ingyen munkát akart, mulatságot kellett adnia érte. Az idő nem volt itt érték télen, a kukoricamorzsolás nem nagy munka, ha szórakozni lehet mellette. Minden este nyolctól tízig ott volt az egész falu fiatalsága. Kicsi falu volt, és még öregasszonyok is befurakodtak néha melegedni és pletykázni, és hogy legyen kin nevetni a szemtelen legényeknek. A nagy konyha tömve volt, a himbáló petróleumlámpa be sem világított minden sarkot, sokan szerettek odahúzódni. A telet lobogó tűz szorította a falakon túlra, mint vadállatokat a tábortűz, nagy fazekakban sárga kukorica főtt puhára, amelyet mézes mákkal kevertek meg, nem nagyon sűrűn. Ezt kapták a morzsolok majszolni, egymás fakanáljáról elkapdosni nagy viháncolások közt. Nevettek mindenen a világon. Ha valaki megszólalt, nevettek. Ha nem tudta folytatni a nevetéstől, nevettek. Néha görcsöket kaptak a nevetéstől, a lányoknak meg kellett lazítani szoknyáik kötését, mert oldaluk fájt, a legények állkapcsa majd kificamodott már, és nem tudták, miért. Néha nevetődühöt kaptak, és támolyogva mentek haza. Kata belevetette magát ebbe a nevető világba, soha olyan boldog nem volt, mint itt. Amint lefektette a gyerekeket, és beadta a vacsorát, már rohant ki. Olyan későn feküdt le minden este, hogy Bubika nem tudta kivárni. Pedig nem akart elaludni, könyörgött Katának halkan minden este, hogy jöjjön be hozzá korán. Kata mindig megígérte, ő pedig remegett a sötétben, figyelt a beszűrődő víg zajra, szívét elszorította a féltékeny harag, és sírt. Legtöbbször elaludt mégis, mire Kata bejött, de ha nem aludt is el, tettette magát, hogy keserű szívvel figyelje meg, milyen felhevülten és vele nem törődve vetkőződik le Kata kis gyertyája fénye mellett. Janusko járt be a konyhába minden este. 234