Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Ah! — kiáltott Kata. — Hallják? Itt az angyal! És a gyerekek vékony gerincén ijedt borzongás szaladt át. Az ebédlő ajtaja kipattant, az apa állt az ajtóban: — Föl, föl, gyerekek! — kiáltotta. A sötét ebédlőn túl a szalon sugárzott kivilágítva, ajtajában állt az anya, fölemelt karokkal. A gyerekeket elragadta az izgalom, hangosan kiáltva berohantak. Kata utánuk. A mennyezetig nyúló karácsonyfa tele volt égő piros gyertyácskákkal és csillogó üvegdísszel. Cukorka és játék lógott rajta sűrűn, és egy aranyos asztalkán fölhalmozott ajándékok. — De szép, de szép! — kiáltotta Bubika, nagy, méla szemén csillogtak a pirosgyertya-fények. Médi fölfigyelt a hangjára, és emlékezve fölkiáltott: — Mutti, mutti, Bubi azt mondta, hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyfát! Átlátszó ujjával a fiúcskára mutatott, és csengőn nevetett. — Médi! — háborodott fel Kata. — Nem restell ilyenkor is árulkodni? De az apa megfogta a kisfiú kezét, és a ragyogó fához vezette. — Ami szép van, és ami jó, fiacskám, az minden Istentől való, és ő fiát, Jézust pedig hírnöknek küldötte az emberek közé. Ha tehát valamire azt mondjuk, Jézus hozta, ez annyit jelent, hogy Isten atyánk teremtette, és Jézus hívta föl rá a figyelmünket, hogy örüljünk neki. Megérted ezt, kisfiam? Kata nem értette a német beszédet, ö csak az úr kedves hangját hallotta, látta, hogy a karácsonyfára mutat, és hogy Bubika szeme felragyog. Mikor a kisfiú igent intett, ő tapsolni kezdett, és ugrálni örömében. — Megy az eszed? — kérdezte asszonya komoly mosollyal. Majd egy selyempapír csomagot vett elő. — Ez a tied. Kata leszakította a papirost, és finom, fekete szövetet talált benne. Nem remélte, hogy megkapja, most megörült, de mindjárt el is búsult. 22Ô