Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Tüntetően piszkálta az elébe rakott játékokat, megfogta a baba csipkés alsószoknyáját az ujja hegyével, és fejjel lefelé lógatta a babát. — Szegénykének a fejébe fog menni a vér — mondta kissé erőltetetten Kata. Odakinn egészen ólomszín felhők borították az eget, komoran szürke volt a szoba is. Médi gúnyosan tekintett rá, és neki az a kínos érzése volt, hogy a gyerek őt akarja csak bosszantani. Ha a kislány nem fogja szeretni, talán haza is küldik. Lopva a nagyságos asszonyt nézte. Milyen szégyen lenne, ha hazaküldenék! — A babának fejébe fog menni a vér — ismételte bizonytalanul. A kislány erre keményen fölnevetett, és mondott valamit Bubinak németül. Bubi mosolygott, és vállat vont. — Nem tud németül? — kérdezte Katát meleg hangján. Kata szégyenkezve intett, hogy nem. — Hahaha! — kacagott fel a kislány édesen. Megint mondott valamit németül, és nevetett. — Hahaha! Kata piros lett, mint a vér, és esdeklőn nézett Bubikára. — Nem tud! — kiáltott Médi, és egyre nevetett. Anyja odafordult. — Nem tud — nevetett Médi egyre erősebben. — Mutti, mutti... nem tud ... — Mit nem tud, kedvesem? — Németül — sikítozott a gyerek. — Nem tud ... németül... — átlátszó arca már kipirult, mutogatott Katára, hogy fölbőszítse, és az ujja reszketett. — Nem tud ... nem tud ... nem tud ... Kata csak nézett rá, egyre sötétebben, a gyerek már dühödten nevetett. — Médike! — kiáltott az anyja. — Már megint nem tud elhallgatni — szólt feddően a kisfiú. Az anyja csak nézett a gyerekre: — Hallgass már, kis butuska, mi van azon nevetnivaló? Te is csak azért tudsz németül, mert tőlem tanultad, és ő is megtanulhatja még. 206