Szenes Piroska: Csillag a homlokán
nem akarom bánni, hogy ő kislány. — Itt leejtette a hangját. — Beee ... — Médi kinyújtotta a nyelvét rá. — Médike! — Látja? — kérdezte Bubika szemrehányón. — ö ilyeneket csinál, mégsem kap ki. Mert ő kislány. Én akármit akarok kedvemre csinálni, nem szabad. Mert én fiú vagyok. — Halvány arca kihevült a felháborodástól. — Nincs kedvem fiúnak lenni! — Bubika — szólt Kata részvéttel —, ne mondjon ilyet. Fiúnak mégis sokkal jobb lenni, majd meglátja, ha nagyobb lesz. És én nem is azért fogom a Médike kezét, ha futunk, mert ő lányka. Hanem azért, mert kicsi. Maga, ugye, már ötéves, ő meg csak három. Ha fiúcska lenne, akkor is fognám, mert különben leesne, és betörné az orrát. Bubika elgondolkozott. — No látja — mondta Kata. — Nem kell mindjárt haragosnak lenni. Cserébe, hogy én is együtt futok Médikével, én nem lehetek soha király. — No jó, hát kezdjük újra. Újrakezdték lihegve és dobogva. Médi örömében úgy sikítozott, hogy anyja beszaladt megnézni, mit csinálnak. De a két gyerek és a pesztra csak ragyogó szemmel nézett föl rá, és ugrált tovább kipirultán. Bubi lett a király. A nagyságos asszony elmosolyodott, és visszament. Később, mikor már kifáradtak, képekkel beragasztott kockákat rakosgattak egymás felé, míg ki nem jött a tavasz, nyár, ősz vagy tél. A gyerekek unásig ismerték már a képeket, de Katának nagyon tetszettek. El volt ragadtatva a játéktól. Mikor a nagyságos asszony megint bejött, egészen fölriadt. Két pohár tejet hozott be asszonya a gyerekek számára. Mind a ketten utálták a tejet, de Médi mindig kapott hozzá egy falat csokoládét, Bubika meg soha. Már ő ehhez hozzászokott, nem szólt semmit. Csak ha egy kis tejbőrke került a nyelvére, rándult össze undorodva. — Fiúnak nem szabad válogatni — felelt a nagyságos aszszony Kata részvevő tekintetére. — Nesze, itt van neked is egy darab kenyér — mondta aztán Katának. 203